PÁL TIBOR

Teljes szövegű keresés

PÁL TIBOR
PÁL TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Én igazából két módosító javaslathoz szeretnék szólni. A módosításaink lényegét Pál Béla képviselőtársam elmondta; én itt az 5. és a 10. módosító javaslatot szeretném egy kicsit még megerősíteni, bízva abban, hogy az előterjesztők talán nyitottak arra, amit itt elmondtunk, és esetleg elfogadják a módosító javaslatunkat.
Teszem ezt azért is, mert épp Ughy Attila képviselőtársam pont arról beszélt, amiről én is szerettem volna beszélni. Nevezetesen, hogy az átmeneti segély rendszere ma már úgy többé-kevésbé kialakult az önkormányzatoknál, a szabályozás is megvan, a helyi sajátosságoknak megfelelően mindenki tudja, hogy mi az, amit pontosan szabályoznia kell. Az, hogy ezt valamilyen módon most a törvényben kívánják egyszerűsíteni, és ezt a három segélyezési formát összevonni, ám tegyék, szívük-lelkük rajta, nem okoz igazán problémát, mert ami a problémát okozza, az - ahogy mondtam - nem a szabályozás, hanem a finanszírozás, és erre utalt Ughy képviselőtársam is.
Mi pontosan erre tettünk egy módosító javaslatot itt képviselőtársaimmal, a 10. számú módosító javaslat szól erről, ahol azt mondjuk, hogy ehhez a három segélyezési formához ma nincs állami támogatás hozzárendelve, ezt mindig az önkormányzatoknak a saját forrásukból kell kigazdálkodni. Most az történik ezzel a törvénymódosítással, hogy látszólag van egy egyszerűsítés, és egyébként meg pluszfeladatot, pluszterhet rónak az önkormányzatokra a segélyezés területén, méghozzá a családok esetében elég komoly összeget, és meglepő módon az egyéni esetekben pedig csökkentik ezt a határt. De hát erre is adtunk be módosító javaslatot, erről Pál Béla már szintén beszélt.
De ha már egyszer a törvényalkotás részéről az önkormányzatok felé ilyen feladatkirovás vagy kiosztás van, akkor azt gondolom, jó lenne, ha ehhez a kormányzat valamifajta forrást is biztosítana, és mi erre tettünk javaslatot, a 10. számú módosító javaslatunkban azt mondjuk, hogy a kifizetett segélyek 80 százalékát a központi költségvetés az önkormányzat számára térítse meg. Egyébként a többi segély esetében is ugyanígy működik, 70-75-80 százalékot a költségvetés megtérít az önkormányzat számára.
Ahogy jeleztem az általános vitában, most is fenntartom, hogy azt a hívószót, hogy egyszerűsítésről lenne itt szó, kevésbé tudom elfogadni, mert valójában az egyszerűsítés az érintett számára nem jelentkezik, a polgármesteri hivatalban dolgozók számára jelent, mondjuk, egyszerűsítést, mert most nem három kérőlap lesz. Nem lesz majd külön kérőlap az átmeneti segélynek, a rendkívüli segélynek, a temetési segélynek, hanem egy kérőlap lesz, aminek az lesz a tetején, hogy önkormányzati segély, de egyébként ott lesz a következő sorban, hogy önkormányzati segély, amit az alábbi célra kívánnak igénybe venni, és akkor ott lesz, hogy temetési segély, vagy fel lesz sorolva. Tehát igazából semmi egyszerűsítés nincs a rendszerben, csupán egy ilyen látszatintézkedésnek tűnik.
(18.40)
De mondom, nem ez a legnagyobb probléma. A probléma sokkal inkább az, hogy az a határ, ami mondjuk, épp a temetési segélynél van, igen alacsony határ. A helyben szokásos temetési költségek 10 százalékát határozza meg most a törvény arra vonatkozóan, amit meg lehet téríteni a kérelmező számára. És pontosan azt javasoltuk az 5. számú módosító javaslatunkban, hogy ezt a határt emeljük föl 30 százalékig. Nem véletlenül tettük ezt a javaslatot. Ha valakinek az elmúlt időszakban volt a családjában haláleset, és temetést kellett szerveznie vagy a temetés költségeit átnézte, akkor láthatja, hogy nem kis összegről van szó. Sok esetben 100 és 200 ezer forint közötti összeget jelent egy-egy ilyen temetés. Egy egyszerű temetés még 60-70 ezer forint körüli összeget jelent. Az egyedül maradó számára ez igen nagy megterhelést jelent, és azt gondolom, fontos, hogy az ő számára alapvetően segítséget tudjunk nyújtani, ezért tettünk egy ilyen módosító javaslatot a törvényalkotók számára.
Jelzem, az egyedül élők esetében is fontos az, amit korábban már itt elmondtunk, az általános vitában is jeleztünk, hogy érthetetlen, a törvényalkotó most az egyedül élők esetében a határt miért viszi lejjebb, így egyébként családosok esetében meg följebb emeli. Azt gondolom, mindenki tudja, hogy ha valaki egyedül él, a költségei sokkal magasabbak, sokkal nehezebb számára a megélhetés, mint a családban. Tehát indokolt külön kategóriát létrehozni. Erre is tettünk módosító javaslatot. Arra kérem az előterjesztőket, gondolják végig. Szomorúan vettem tudomásul, hogy a bizottsági ülésen nem kapott támogatást az általunk benyújtott egyetlen módosító javaslat sem, remélem, hogy talán most, az általános vita után, főleg úgy, hogy kormánypárti képviselőtársaimat is hallgatom, ők is ezeket az irányokat támogatják, bízom benne, hogy a végleges szavazásnál ezt majd támogatja a kormány. Köszönöm szépen. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem