DR. SCHIFFER ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

DR. SCHIFFER ANDRÁS
DR. SCHIFFER ANDRÁS (független): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Túl azon, hogy Zsiga Marcellel nyilván egy nagy szívességet tettünk, én azért Cser-Palkovics elnök úrhoz szeretnék intézni egy kérdést, mert az, amit itt most ön elmondott, amennyiben ismertette a bizottsági állásfoglalást, az sajnos alátámasztja a szocialista képviselők kérését.
Arról van szó, elnök úr, hogy a bizottsági állásfoglalásban az van, hogy amennyiben az Országgyűlés zavartalan működése érdekében szükséges az, hogy a mentelmi bizottság ülésezzen. Az egy dolog, hogy hallhattuk azt, hogy a bizottság elnöke hozta egy nappal előbbre ezt az ülést, azt gondolom, hogy egy elég kisstílű, pitiáner megoldás ez. Ez, ha úgy tetszik, még a sportszerűtlenség kategóriájába tartozik, amit önök nem szoktak különösebben szégyellni.
A nagyobbik probléma viszont az, hogy ez a bizottsági állásfoglalás akkor lenne alapos, elnök úr, ha az alkotmányügyi bizottság vizsgálta volna azt, hogy ha és amennyiben egy nappal később kerül sor ennek a mentelmi ügynek a tárgyalására, az valóban megzavarja-e az Országgyűlés működését. Semmiféle ilyen vizsgálatot az alkotmányügyi bizottság nem folytatott, nem vizsgálta azt, hogy az egy nappal korábban történő tárgyalás valóban feltétlenül szükséges-e az Országgyűlés zavartalan működésének a biztosításához, innentől kezdve ez a bizottsági állásfoglalás tökéletesen alaptalan és cinikus, de ezt már megszokhattuk önöktől.
Köszönöm szépen. (Taps a függetlenek soraiból.)
(17.50)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem