DR. HILLER ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. HILLER ISTVÁN
DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Képviselő Asszonyok és Képviselő Urak! Igen tisztelt Államtitkár Úr! A miniszterelnök úr néhány nappal ezelőtt részt vett az Magyar Tudományos Akadémia 184. közgyűlésén, ahol figyelemre méltó mondatokat mondott. Számos kitűnő tudós érdemét, díját, nemzetközi elismerését hozta föl példaként és - idézem - azt mondta: “tegyük Magyarországot a tudás földjévé”. Azt gondolom, ezzel a mondattal - kormánytöbbségen innen és ellenzéken túl - csak egyet lehet érteni.
Na már most, a problémám az, államtitkár úr, hogy ezzel szinte egyidejűleg megjelent az Oktatási Hivatal honlapján a feladatellátási, intézményhálózat-működtetési és köznevelés-fejlesztési terv, az Oktatási Hivatal és kormányhivatalok közreműködésével, amelyek, ténylegesen lebontva a miniszterelnök úr figyelemreméltó mondatát, valami egészen más jövőt alapoznak meg. Lebontva megyékre és Budapestre, például Győr-Sopron megyéről - 492. oldal - azt írja: javasolt, hogy a jelenlegi gimnáziumi tanulólétszám az enyhén növekvő számú középiskolai korosztály létszámadatai ellenére se növekedjen. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében - 315. oldal - a középfokú iskolai tanulók tervezett arányai alapján a gimnáziumi férőhelyek csökkentése indokolt. Budapest. A budapesti Than Károly Gimnázium: 678 fő, Budai Középiskola: 919 fő, átgondolást kíván a profiljuk.
Miért kívánják csökkenteni a gimnáziumi férőhelyek számát, államtitkár úr? Miért akarják leépíteni a gimnáziumokat? Hogyan lesz ebből így Magyarország a tudás országa?
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem