DR. CZOMBA SÁNDOR

Teljes szövegű keresés

DR. CZOMBA SÁNDOR
DR. CZOMBA SÁNDOR nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! A nemzeti autóbuszprogram előkészítése során a kormány megvizsgálta a közösségi közlekedés gazdaságos újraszervezésének feltételeit mind gyártói, mind pedig üzemeltetői oldalról. Természetesen ez a vizsgálat kiterjedt az összes hazai gyártó kapacitásaira, párhuzamosan a hazai és nemzetközi piaci igények és lehetőségek felmérésével. A fejlesztések, beszerzések, a kapcsolódó gyártási kapacitások és a költségvetés teherbíró képességének összehangolása során figyelembe kell vennünk a közbeszerzésre vonatkozó szabályozást, és hosszú távon biztosítható, magas színvonalú szolgáltatások fenntartási költségeit.
Minden körülményre tekintettel a kormány egy olyan megoldás mellett kötelezte el magát, amely a Rába központi szerepével helyezi új alapokra a buszgyártást, emellett aktivizálva a hazai buszgyártásban részt vevő beszállítókat. A Rába ebben a modellben együttműködik egy nagy nemzetközi buszgyártóval, a Volvóval, amely biztosítja, hogy olyan autóbuszok kerüljenek útjainkra, amelyek az összes hazai feltételnek megfelelnek. A Rába-Volvo-együttműködés részét képezi egy ellentételezési megállapodás, mely szerint a beépítésre kerülő import fő- és részegységek, valamint alkatrészek értékének 100 százaléka Rába által gyártott termékekkel, alkatrészekkel egyenlítődik ki. Az így megvalósuló ellentételezés okán a magyar hozzáadott érték növekszik a Győrött fejlesztett autóbuszban.
Az együttműködésben már középtávon részt vehetnek a beszállítóként megjelenő kis- és középvállalkozások, akik a Volvo szándékai szerint akár a svéd cég beszállítói programjában is részt vehetnek, bekerülve így a nemzetközi vérkeringésbe. Mindezek alapján biztosítható, hogy a magyar autóbuszpiacon megjelenik egy olyan termék, amelynek előállítása az ellentételezés révén 100 százalékos hazai hozzáadott értékkel bír, gyártásában részt tudnak venni hazai vállalkozások, minőségét tekintve eléri a legmodernebb európai színvonalat is, és a hazai szakemberek szellemi kapacitásait is hasznosítja, amely feltételeket így együttesen önmagában egyetlen más gyártó sem tud biztosítani.
Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem