DR. LENHARDT BALÁZS

Teljes szövegű keresés

DR. LENHARDT BALÁZS
DR. LENHARDT BALÁZS (független): Köszönöm szépen. A hazai Volán-buszoknak és BKV-buszoknak a műszaki állapotuk és életkoruk alapján elkerülhetetlen lenne a cseréjük, ami szép lassan el is kezdődik, de az az ellentét feloldhatatlan és feldolgozhatatlan, hogy miközben Orbán Viktor arról beszél nagyon szépen, hogy minden nemzetgazdaság a termelésre kell hogy épüljön, és csak annak lesz jövője, aki saját produktumot, termékeket tud létrehozni, addig Budapesten majdnem 160 Mercedes-gyártású buszt adnak át ahelyett, hogy a magyar buszgyártást részesítenék előnyben.
A hazai piacra termelő gyártók közül a győri Kravtex-Kühne az utóbbi években 4 milliárd forintos beruházást hajtott végre. Tavaly ősszel mutatták be az új modelljüket, amihez egyébként a Nemzetgazdasági Minisztérium közreműködésével majdnem 130 millió forintos támogatást használtak fel az Új Széchenyi-tervből. A Budapesten és Kaposváron üzemet működtető NABI folyamatosan teljesít megrendeléseket külföldi piacokra, főleg az Egyesült Államokba, Los Angelesben és Floridában is futnak ilyen buszok közmegelégedésre. A minisztérium 2012. februári előterjesztésének megállapítása szerint a külföldről központi támogatással beszerzett autóbusz még harmadával olcsóbb beszerzés esetén is többe kerül a magyar államnak, mintha ha az ugyanolyan paraméterű, komfortfokozatú autóbuszt magyar gyártótól rendelné meg.
Emellett a magyar autóbuszok vételárának 16-18 százaléka közvetlenül megjelenik az államkasszában adó- és egyéb járulékbevételek formájában. A magyar buszok beszerzése tehát minden szempontból sokkal jobban megérné, és a munkahelyekről még nem is beszéltünk, a NABI számítása alapján egy hazai autóbusz gyártása évente 3-4 új munkahelyet érint, így 500 új hazai autóbusz beszerzése mintegy 2 ezer főnek biztosítana munkalehetőséget a magyar autóbusziparban.
Ennek ellenére a kormány a Lengyelországban gyártott Rába-Volvóba fekteti a pénzt, miután visszavásárolta, és óriási sikerként az van kommunikálva, hogy Szegeden mintegy 13 Ikarus trolibuszt állítanak forgalomba, amit fele mértékben a Škoda gyárt; úgyhogy ez egy botrány.
Kérem szépen válaszát. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem