DR. FÓNAGY JÁNOS

Teljes szövegű keresés

DR. FÓNAGY JÁNOS
DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A Magyarországon 2013. július 1-jével induló új dohány-kiskereskedelmi rendszer célja - az európai irányelveknek megfelelően - a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorítása és egészségük, gondolom, önök által is fontosnak tartott hatékony védelme. (Zaj az MSZP soraiban.) A kormány kiemelt céljának tekinti, hogy a lakosság körében elősegítse a dohányzásról való leszokást, továbbá hogy preventív kormányzati intézkedésekkel megfelelő jogszabályi és infrastrukturális környezetet teremtsen. A fiatalok dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló törvény e célok hatékony érvényesítését mint alapelvet rögzíti. Eszerint a dohánytermékek értékesítése kizárólag ellenőrzött keretek között működő, más termékeket csak korlátozottan árusító szakboltokban történhet.
A fiatalkorúak dohányzásának visszaszorítása érdekében van szükség a korábban a fiatalkorúak számára is könnyen elérhető elárusítóhelyek számának csökkentésére. Az üzleti tervek elkészítése - a pályázati kiírásban foglaltaknak megfelelően, amely nyitott volt, és mindenki számára rendelkezésre állt - a pályázó üzletszerű gazdasági tevékenységének bemutatása céljából mindenki által azonos módon, tehát az ön által kiemelten kezelt csoportok számára is megismerhető, törvényben foglalt feltételrendszer ismeretében történt. Az üzleti tervek közgazdaságilag megalapozott képet nyújtottak a pályázók jövőbeli tevékenységének várható teljesítőképességéről.
Az eddig benyújtott koncessziós pályázatokban 88 esetben jelölték meg, hogy a pályázatot benyújtó személy tartósan munkanélküli, s egyben megváltozott munkaképességű, míg eddig 430 pályázat esetében a pályázatot benyújtó személy tartósan munkanélküli vagy megváltozott munkaképességű volt. Eddig összesen 280 koncessziót nyert el olyan pályázó, aki megváltozott munkaképességű. Ebből 88 nyertes eddig is munkanélküli volt.
Tisztelt Képviselő Úr! A többi kérdésére engedelmével akkor tudok választ adni, amikor a pályázatok lezárultak. Most is és akkor is mind a koncessziós törvénynek, mind az egyéb vonatkozó rendelkezéseknek megfelelő módon jártunk és járunk el, és ez vonatkozik a pályázatban szereplő adatok nyilvánosságra hozatalára is. Kérem, hogy válaszomat ennek figyelembevételével szíveskedjen értékelni. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem