DR. ÓDOR FERENC

Teljes szövegű keresés

DR. ÓDOR FERENC
DR. ÓDOR FERENC (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Az elmúlt időszakban többször előfordult, hogy országgyűlési képviselők, megfeledkezve képviselői esküjükről, törvénytelenség elkövetésére buzdítottak, vagy saját maguk sértették meg a jogszabályokat. Néhány hónapja egyetemistákat buzdított egy MSZP-s képviselő arra, hogy erőszakkal foglalják el az állami hivatalokat. Néhány héttel ezelőtt képviselői ösztönzésre és közreműködéssel foglaltak el állami földterületet, egy másik helyszínen pedig akasztófákat állítottak fel, néhány ellenzéki képviselő legnagyobb gyönyörűségére
De itt a legújabb történet: egy szocialista képviselő, megsértve a magántulajdont, behatolt egy gazdálkodó területére, ott fényképeket készített, majd amikor a gazda felfigyelt a tevékenységére, menekülőre fogta a dolgot. (Közbeszólások.) Tovább árnyalja a képet, hogy azt a gazdát próbálták lejáratni, akit többször leműkörmösöztek, éppen elégszer állítottak már pellengérre. Most meglepődött a képviselő úr, hogy a helyszínen nem egy szépségszalont talált, hanem egy sok munkát adó gazdaságot állatokkal (Gőgös Zoltán közbeszól.), gépekkel és mindennel, ami egy gazdasághoz hozzátartozik. Talán ezért nem állt szóba a háziakkal a szocialista honatya, mert mindazon sárdobálás után, amit eddig ellenük elkövetett, nem mert volna a szemükbe nézni. Az lett volna a tisztességes, ha nyíltan bemutatkozik, kezet fognak, ezzel is megtisztelve azt a kemény munkát, amit egy mezőgazdasági vállalkozás működtetése megkövetel. (Közbeszólás a kormánypárti padsorokból: Úgy van.) Nem így történt. Sunyi módon, leskelődve próbált valami gyanúsnak a nyomára jutni és arra kényszeríteni a gazdát, hogy ne a munkájával foglalkozzon, hanem a feltételezett tolvaj nyomába eredjen.
Tisztelt Államtitkár Úr! Mindezek alapján kérdezem, mit tesz a kormány és az agrártárca annak érdekében, hogy a becsületes, tisztességes gazdálkodókat megvédje a zaklatástól. (Taps a kormánypárti padsorokban. - Gőgös Zoltán: Valaki betette a lábát arra területre?)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem