TÁLLAI ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

TÁLLAI ANDRÁS
TÁLLAI ANDRÁS belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Megpróbálok röviden beszélni, hiszen a törvényjavaslat érdemi részéhez nagyon kevés észrevétel érkezett.
Különösen Szilágyi György felszólalása volt érdekfeszítő, aki majdnem 16 percig beszélt. A beszéde fele felolvasás volt, amit egyébként az előző törvényjavaslatban, illetve már törvényben mindenki el tud olvasni. Ezt önnek nagyon szépen megköszönjük. Az ön felszólalási ideje haladt, tehát semmi probléma nem történt.
Egyetlenegy érdemi kérdést feszegetett: miért nem tulajdont kap a főváros, miért nem veszi el a törvény a kerületek tulajdonát, és miért nem adja oda a fővárosnak. (Szilágyi György: Semmit nem értett meg a beszédből.)
Értse meg, képviselő úr, hogy az előterjesztő mást gondol erről. Azt gondolja, hogy igenis maradjon meg a kerületi tulajdon, igenis maradjon meg a kerületi vélemény, és a főváros fejlesztése mégiscsak egy konszenzus alapján történjen meg, és a kerületeknek mint tulajdonosoknak igenis maradjon joguk és beleszólásuk abba, hogy mi történjen. Ugyanakkor a főváros kapjon a használati jognál egy erősebb jogot, és ez a vagyonkezelési jog. Ennyi körül forgott az ön gondolata, egyébként tele előrelátással, jövőbe látással. Reméljük, hogy még képviselői munkája során ezt fogja tudni hasznosítani, és még egyszer megköszönöm, tehát rendben volt ez. (Szilágyi György: A szövegértés, államtitkár úr, nem egyszerű dolog! - Az elnök csenget.) Mi a probléma? (Szilágyi György: Az, hogy nem érti a szöveget, amit mondtam.) Azért, mert valaki önnel nem ért egyet, még nem biztos, hogy hülye, mint ahogy most ön kiabálja az előterjesztőről. Tehát egy kicsit visszább kellene venni ebben a kérdésben.
Pál Tibornak az a kérdése pedig, ami érdemi kérdése volt, hogy milyen közfeladat ellátását akadályozza a használati jog, ezt már Szilágyi György képviselő úr is fölolvasta a törvényjavaslat indoklásából. Ha megengedi, most ezt még én is megteszem. Tehát: “Az előző szabályozás csak a kerületi önkormányzati tulajdonú ingatlanokat érintette, az államiakat nem. Azonban az ingatlanokhoz kapcsolódó közfeladat szükségessé teszi az állami tulajdonú rakparti ingatlanok egységes hasznosítását is. Másfelől a használati jog nem biztosítja az egységes városkép kialakítása és a közlekedés fejlesztése érdekében szükséges mértékű jogokat a Fővárosi Önkormányzat részére, ezért használati jog helyett vagyonkezelési jogot indokolt biztosítani. A hosszú távú vagyonkezelés biztosíthatja a kormány és a főváros közös céljait, a főváros Duna menti területeinek egységes elvek mentén történő fejlesztését és hasznosítását.” Ez az oka annak, hogy használati jog került be a jelenlegi törvényjavaslatba.
Még egyszer megköszönöm a képviselői felszólalásokat, és bízva abban, hogy érdemi módosító javaslatok érkeztek, a részletes vitában folytatjuk. Köszönöm a figyelmet.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem