Z. KÁRPÁT DÁNIEL

Teljes szövegű keresés

Z. KÁRPÁT DÁNIEL
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nagyon örülök, ha ezen a vágányon tudunk továbbmenni, legyen így, nem akarok én ebben újabb vitát és újabb frontokat nyitni.
Az viszont tisztázandó, amit az imént említettem - és erre csak részleges választ kaptam -, hogy a részvénytársaság, a kft., a szövetkezet mellett egyéb társulási formák a jövőben kezdeményezhetik-e pénzhelyettesítő kibocsátását vagy helyi pénzek rendszerének bevezetését. Még egyszer mondom: itt az alapítványokra gondolunk, és azon önkormányzati társulásokra, amelyek jellemzően nem profitorientáltak. Óriási hiba, szarvashiba lenne őket kihagyni a potenciális kibocsátók köréből. Tehát ha hosszú távú és kiterjedt rendszert terveznek, akkor javaslom, hogy a kapcsolódó módosító javaslatukat bővítsék ki vagy fogadják be a mienket, de teljesen egyértelmű az, hogy az alapítványok és az önkormányzati társulások kihagyása üzenetértékű lenne, megint csak szűkítené a lehetséges kibocsátók körét.
Gondolják ezt végig, tegyék meg, lépjék meg, árulkodó lenne, ha nem tennék meg.
Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem