DR. FÓNAGY JÁNOS

Teljes szövegű keresés

DR. FÓNAGY JÁNOS
DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr, de én megértem, hogy fáj nekik ennek a profitnak az elvesztése, és ez nyilvánvaló, hogy ilyen magatartásra készteti őket.
Amint a május 10-ei, a minisztériumban tett látogatásakor is tájékoztattuk, a koncessziós eljárás során kizárólag a nyilvános pályázatok elbírálása során készített emlékeztetőben foglaltak, valamint a koncessziós szerződés azon tartalmi elemei minősülnek közérdekű adatnak, amelyek a nyilvános koncessziós pályázat kiírásának a részét képezik. Képviselő úr, ez nem a minisztérium jogászainak a zsenialitása, ez a koncessziós törvény. Az üzleti tervek elkészítése a pályázati kiírásban foglaltaknak is megfelelően a pályázó üzletszerű gazdasági tevékenységének a bemutatása céljából - ezt ön is mondja - mindenki által azonos módon megismerhető, a törvényben foglalt feltételrendszer ismeretében történt. Az üzleti tervek közgazdaságilag megalapozott képet nyújtottak a pályázók jövőbeli tevékenységének várható teljesítőképességéről, még akkor is, ha az üzleti tervek elkészítése között az egyéni pályázó felkészültsége, ügyessége, helyzetfelismerő képessége kétségtelenül szerepet játszik.
A pályázatok elbírálása a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló törvényben, valamint a koncesszióról szóló törvényben foglaltaknak megfelelően történt. A pályázati kiírás - és ezt ön is elismerte - részletesen tartalmazta az elbírálás azon szempontjait, amelyek alapján a pályázatok értékelése és az összpontszám kialakítása megtörtént. (Zaj az MSZP soraiban.) A kiírás és a lebonyolítás a törvényes eljárási rend betartásával, a törvényben foglalt célok maximális szem előtt tartásával, az elbírálók részéről elvárható szakértelem tanúsításával valósul meg. A jelen idő használata nem véletlen, hiszen maga a pályázat és az elbírálása jelenleg is folyamatban van.
Összefoglalva tehát, a pályázat kiírása, lebonyolítása, a pályázati anyagok elbírálása a vonatkozó jogszabályi előírásoknak maradéktalanul megfelelő módon történik meg, és kizárólag a szabályozás európai irányelveknek megfelelő céljait szolgálja. Olyan célokról van szó, amelyeket önöknek - és önnek is - helyeselniük kellene, és örömteli volna, ha ezekről igyekeznének nem elterelni a figyelmet. Ezek a célok pedig abban foglalhatók össze, hogy a 18 éven aluli fiatalok ne juthassanak dohánytermékekhez, azok árusítása ellenőrzött keretek között történjen (Moraj az MSZP soraiban.), és a dohány-kiskereskedelemből eredő haszon ne a multinacionális áruházláncokhoz kerüljön, hanem minél több magyar család megélhetéséhez járuljon hozzá. Remélem, hogy ezeket a célokat önök is támogatni fogják.
Köszönöm, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem