SUHAJDA KRISZTIÁN

Teljes szövegű keresés

SUHAJDA KRISZTIÁN
SUHAJDA KRISZTIÁN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Akkor ezek szerint vissza fogják vonni a törvényjavaslatot, úgy gondolom, hogy valószínűleg akkor ez lesz itt a megoldás.
A másik dolog pedig az, hogy a válaszát nem tudom elfogadni, mert a tények nem ezt mutatják. A fiatal gazdák már nem is mernek pályázni, hiszen már a földbérleti pályázatoknál előre lehet tudni, hogy ki lesz a nyertes, méghozzá onnan lehet tudni, hogy már a pályázatos földön kinn dolgoznak, már előre fel van szántva, meg van művelve a föld, hiszen tudják, hogy kik fogják nyerni azt.
A másik pedig a fiatal gazdák támogatása. Persze, van erre egy támogatás, csak ha megnyerik, akkor azután ávós módszerekkel ellenőrizik azt, és mondvacsinált okokkal megvonják a támogatást a gazdáktól.
A válaszát nem tudom elfogadni. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem