DR. ÁNGYÁN JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

DR. ÁNGYÁN JÓZSEF
DR. ÁNGYÁN JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Azt hiszem, a törvényhozás házában valóban az igazat kell mondani. Ezért a 2006-os géntechnológiai törvénymódosítást muszáj idehozni, amikor valóban, ellenzékiként engem bízott meg a frakcióm, hogy gondozzam ennek az ügynek a kezelését. (Dr. Budai Gyula: Bocsánat, elnök úr, ennek mi köze az előterjesztéshez?) Bekerülvén zöldfülűként ide, a törvényhozásba, nagy sikerként éltem meg, hogy kilencven-egynéhány százalékos támogatottságot kapott ez a módosítás. Egy szigorú géntechnológiai törvényt sikerült elfogadni, sőt egy országgyűlési határozatot fogadtunk el, ami először rögzítette ugyancsak igen nagy támogatottsággal, hogy Magyarország köszöni szépen, nem kér az elsőgenerációs GM-növényekből. Ezt a történeti hűség kedvéért muszáj elmondanom, és kellő higgadtságot kérek magamtól is és mindenkitől, aki ez ügyben hozzászól, mert a tények ezek.
Amiért én szóba hoztam, és elnézést kérek, hogy tulajdonképpen én hoztam szóba ezt a géntechnológiai bizottságot, a géntechnológiát véleményező bizottságot, az az, hogy a törvény, amit most terjesztett ide a kormányom - és ezért tartozik ide a mai vitához ez a kérdés -, sajnos egyenesen azt mondja, hogy a géntechnológiai bizottság véleménye ellenére a géntechnológiai hatóság engedélyezheti adott géntechnológiai termék bejövetelét, adott géntechnológiai tevékenységet. Ez az egyetlen pont, ami miatt ez a kérdés ide kell hogy kerüljön, és ezt megfontolásra javasolnám mindannyiunknak. Ha egy valóban komolyan összeállított nagy testület, amely ezt meg tudja ítélni, gazdasági, környezeti, humán-egészségügyi és minden egyéb szempontból, a Tudományos Akadémia képviselői, az egyetemek képviselői vannak ebben a bizottságban, tanácsadó testületben, egy komoly testület, zártan ülésezik, mert itt olyan dolgok kerülnek elő, amelyeket nem biztos, hogy a széles nyilvánosság elé kell vinni, nos, ha ez a testület azt mondja, hogy nem szabad behoznunk ezt a terméket, akkor én azt javasolnám, hogy egy hatóság ne írja felül. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) ezt a fajta javaslatát.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem