VARGA GÉZA

Teljes szövegű keresés

VARGA GÉZA
VARGA GÉZA (Jobbik): Elnök úr, köszönöm a szót. (Babák Mihály: Nem minket támogattak Amerikából. - Dr. Schiffer András: Minket sem.) Engem is Schiffer képviselőtársam felszólalása késztetett arra, hogy nyomjak egy kétpercest.
Hát, képviselőtársam nagy vehemenciával adta tanúbizonyságát annak, hogy olyanról beszél, amihez nem ért. Ez pedig az élelmiszer-önrendelkezés. A két percbe csak ez fér bele. Ma nincs élelmiszer-önrendelkezés Magyarországon. A felszólalása során többször is említette azt, hogy ha ez a törvény megvalósul, ami most előttünk van és tárgyaljuk, akkor Magyarország elveszti az élelmiszer-önrendelkezését és a vetőmagok feletti rendelkezését. (Babák Mihály közbeszól.) Ma Magyarországon nincs élelmiszer-önrendelkezés, az élelmiszer-önrendelkezésnek nemzetközileg és hazailag elfogadott definíciója az, hogy élelmiszer-önrendelkezésről egy állam akkor beszél, ha a teljes agrárpolitikáját, vetőmag-politikáját, élelmiszer-politikáját ő maga határozhatja meg.
Ez Magyarországon nincs. Ezt a jogot átadtuk a WTO-nak, mint tudjuk, az áruk szabad kereskedelmébe tartozik az élelmiszer is. De még a WTO-val való tárgyalás jogát is átadtuk az Európai Uniónak. Úgyhogy kérem, csak azért, mert ez a szó jól hangzik önnek, ne használja. Ez a Jobbik vidékgazdasági programjában jelent meg hivatalosan, vagy mondjuk így, a pártok agrárpolitikájának szintjén. Ezt lehet onnan átvenni, de akkor teljesen és pontosan vegye át, arra szeretném kérni.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem