DR. HORVÁTH JÁNOS

Teljes szövegű keresés

DR. HORVÁTH JÁNOS
DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Jó, hogy úgy kerül elénk ez a téma, hogy a szimbólumok, az örökség és a gazdasági érték összeáll, és ha nem is kapott mindegyik szempont arányos hangsúlyt a felszólalásokban, ez mégis ott van. Győr, Veszprém történelmi és miegyéb értékei, nevezetességei miatt már önmagában is indokolná, hogy ez a két vasútszakasz megkapja azt a figyelmet, ami itt, az Országgyűlés Házában ma történik. Annak, hogy a régió képviselője, Navracsics Tibor képviselőtársunk felment a pódiumra, szimbolikus jelentősége is van, és néha a szimbólumok fontosak; szabad legyen mondanom, hogy itt is.
Hogy a nemzeti örökség fogalomnak hogyan része ez, és mit ad hozzá, azt hallottuk képviselőtársaimtól, és örülök, hogy ennek része lehettem. Az örökség - mint a történelem, a kormánykodás és a nemzet sikereinek és balsorsának része - mind elő-előkerül akkor, amikor emberek eljutnak arra a tájra, arra a vidékre, és éppen azon a vasúton utaznak, ugyanakkor jó arra is, hogy a nemzeti örökség egyéb elemeire is figyelem terelődjék. Szinte természetes, hogy ha az ezen a két vasútszakaszon utazó emberek vagy arrafelé járó emberek - ha nem is vonattal, de autóval, vadászként, halászként vagy máshogy - elkerülnek oda, szóba kerül a Budapest világörökség, a Hortobágy világörökség, tehát az, hogy Magyarország áldott világörökségekkel. Akkor a bakonyi világörökség nem versenyez a budapesti világörökséggel, hanem egymást erősítik úgy fel, hogy akikkel arra járunk, a Bakonyban eldicsekszünk, hogy van ám Budapesten ez meg ez, ugyanakkor a budapesti világörökség intézményei és azok cselekedetei rámutatnak ezekre a regionális örökségekre.
Ebből következik azután a gazdasági vetület - erről kevesebb szó esett itt most, bár emlékszem, hogy az esztendők során volt olyan is -, hogy mit termel az a régió, azok a falvak, azok a hegyek, dombok, ha a közlekedés hasznosabb vagy nem. A nemzeti jövedelemhez való hozzáadás, a nemzet értékének az emelése mérhető. Ebben a törvényjavaslatban nincs erre utalás, nem is kellene talán, bár mi, törvényhozók nem kerülhetjük el, hogy ne emlékezzünk arra, vagy talán a saját magam kicsit elfogultsága - közgazdász lévén -, hogy nézem egy-egy eseménynek vagy cselekménynek a jövedelemre való hatását.
Mit ad hozzá a nemzeti jövedelemhez az, ha van vagy nincsen egy vasút, és az működik jobban? Ez mérhető. Azt tanácsolnám talán magunknak is törvénymódosító formájában, vagy talán még inkább reális vagyok, amikor azt mondom, hogy ha majd a törvény alkalmazásra kerül, akkor az állam kormánya, a helyi önkormányzati kormánykodások vagy valamilyen intézmények gondolnának arra, hogy megmérni, mi többletet jelent az, ha ez az intézmény létezik. Mérhető ez, a közgazdasági analízis bőven ad példákat; egyszerűen meg kell nézni azt, hogy mi lenne, ha nem létesült volna, vagy nem működne az az intézmény, és mi lenne akkor, ha működik. A kettő közötti különbség még nem szükségképpen nettó hozzáadás a nemzeti jövedelemhez vagy vagyonhoz, hiszen annak lehet költsége vagy ellentétele, de ezekkel a dolgokkal érdemes foglalkozni, tisztelt képviselőtársaim. Adjuk missziónak a kormány és az intézmények létrehozóinak, hogy foglalkozzanak ezekkel a gondolatokkal a végrehajtás során!
Végül a szubvenciós elemeket is említeném, a segítést, a juttatást, azt, hogy egy régiós vasút költsége - amit szimbolikus vagy történelmi okból működtetünk vagy életre keltünk - jól megtérülhet a más réven keletkező jövedelemből, egyszerűen a több termelés, nagyobb turizmus és más egyebek okán. Ezeknek a keresztszubvencióknak a mérését lehetne talán majd a holnapi nap során, az Állami Számvevőszék témájának a vizsgálatánál is feladatul adni, nekik jelölni.
(10.40)
Ilyen gondolatok is előkerülnek, tisztelt Országgyűlés, amikor a Navracsics, Kovács és képviselőtársaik által idehozott, látszólagosan helyi témáról van szó, és amikor elgondolkodunk, koncentrálunk, akkor rájövünk, hogy igen, ez nemzeti téma, és köszönöm, hogy előkerült. (Taps a kormányzó pártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem