DR. ÁNGYÁN JÓZSEF
DR. ÁNGYÁN JÓZSEF
DR. ÁNGYÁN JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Valóban, az előzményeket illetően talán onnan érdemes megfogalmazni a tartalmi megjegyzéseket az előterjesztéssel kapcsolatban, hogy 1997-ben fogadta el az akkori törvényhozás az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló törvényt, és ez a törvény maga rögzítette azt, hogy az ott megfogalmazott célkitűzések megvalósulásának nyomon követése érdekében évente be kell számolni arról, hogyan is áll ez az agrárium, az agrárgazdaság helyzete.
Teljesen természetes, hogy az 1997-es törvényben megfogalmazott dolgokat, még ha azok akkor valóban sok tekintetben előremutatóak is voltak, az idő meghaladta. Hogy egy apróságot említsünk: közben az Európai Közösség tagjai lettünk, a közös agrárpolitika minden tekintetben érvényes ránk. Egyébiránt ez az Európai Közösség egyetlen közös politikája, ami azt jelenti, hogy a nemzeti szuverenitásunk, mozgásterünk korlátozott az agráriumot illetően. Az is természetes lenne ezek után, hogy ezt a törvényt felül kell vizsgálni, és az elmúlt évben március 28-án megszületett kormányhatározat, amely a nemzeti vidékstratégia végrehajtásával összefüggő feladatokról szól, ezt tételesen a kormány feladatául is szabja, amikor is azt mondja, hogy ezt a törvényt felül kell vizsgálni, és a kormánynak módosításra kell javaslatot tennie.
(12.30)
Egy zárójeles megjegyzésként szeretném idehozni a Ház elé, hogy magam fájlalom azt, hogy a nemzeti vidékstratégia, ha már egyszer ’97-ben az agrárfejlesztés törvényi szintű szabályozást kapott, mind ez idáig nem kapta meg azt a törvényi rangot, amelyet egyébként terveztünk. Sőt, annak idején, az indulásnál úgy gondoltuk, hogy akár kétharmados, sarkalatos törvényként is kellene rögzíteni a vidékstratégia hosszú távú irányait, azokat az értékeket, amelyeket a kormány fontosnak tart. Nos, természetes lenne, hogy ha egyszer valóban megszüntetjük vagy hatályon kívül helyezzük, hogy így mondjam, az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló 1997-es törvényt, akkor az annak a céljait követő agrárgazdasági jelentés helyett is valami mást kellene előterjeszteni. Én meglepetten láttam egyébiránt, amikor beterjesztésre került, hogy a címe ugyanaz ennek a jelentésnek, hogy az agrárgazdaságról szóló jelentés, mintha nem csatlakoztunk volna az Európai Közösséghez, ahol egy többfunkciós agrármodellről van szó, amely a vidékfejlesztés közegébe ágyazza ezt az egész problémakört, mintha a minisztériumunknak nem Vidékfejlesztési Minisztérium lenne a neve, és a statútumunk nem rögzítené ezt a minisztérium feladatköreit illetően is.
Nem gondolnám, hogy a Horn-kormány által hozott 1997-es törvény végrehajtását nyomon követni hivatott agrárgazdasági jelentést kellene nekünk változatlanul továbbvinni. Én nagyon határozottan szeretném javasolni, és erre vonatkozóan módosító javaslatot is be fogok terjeszteni, hogy a nemzeti vidékstratégia végrehajtásáról szóljon ez a fajta jelentés, ha már egyszer a kormányunk kormányhatározattal kihirdette ezt a vidékstratégiát, és ez a vidékstratégia határozza meg a kormány cselekvését.
Nem egy akármilyen szemantikai vitáról van itt szó, én azt hiszem, tehát nem egy szóhasználati problémáról beszélünk, hanem tartalmi kérdésről van szó, és a jelentés sem egy egyszerű letudandó feladat egy kormány számára. A gördülő tervezés elveinek megfelelően mi azt mondtuk, hogy nyomon kell tudni követni az eseményeket. Vannak céljaink, amelyeket megfogalmazunk egy ilyen stratégiában, ehhez rendelünk eszközöket, amelyek hatnak vagy nem, és vannak indikátoraink, amelyekkel mérjük, hogy afelé tartunk-e, amit célul tűztünk ki magunknak. A nemzeti vidékstratégia egyébként a 8.5. fejezetében, amit a kormány tavaly márciusban kihirdetett, pontosan rögzíti, hogy mik is legyenek ezek az indikátorok, mik a területek, mik az indikátorai az előrehaladásnak, mit kell figyelnünk, hogy az történik-e, amit a kormányhatározat rögzít és a vidékstratégia százhúsz-egynéhány oldalon keresztül részletez, és ami a VM honlapján megtalálható.
Tehát én szíves figyelmébe szeretném ajánlani azoknak, akik ezt a jelentést majd elkészítik, a kormány által elfogadott nemzeti vidékstratégia 8.5. fejezetét, ami pontosan ezt az indikációt tűzi ki maga elé, és a következő fő területeket adja meg, amelyekre vonatkozóan kellene hogy mérjük a folyamatokat, ha már egyszer nem pusztán egy egydimenziós, termelési típusú mezőgazdaságról van szó, mint ahogy Európában nem arról van szó, hanem egy környezeti, gazdasági és társadalmi dimenziókban megjelenő, komplex folyamatot kell nyomon követnünk. Nem elég tehát a termelési értekezletek szokásos dimenzióiban vizsgálni a ráfordítás-hozam kapcsolatokat és egyebeket, mert nem erről szól a vidékstratégia, és főleg nem erről szól az az európai környezet, amely körülvesz bennünket. Nyomon kell követnünk, hogy annak a gazdasági tevékenységnek persze, amit mezőgazdaságnak hívnak, mik a hatásai a környezet vonatkozásában, és főleg a társadalmi, regionális hatásai hogyan is alakulnak, például a foglalkoztatás, a munkanélküliség egészen más dimenzióba kerül, ha nem egyszerűen a gazdasági racionalitás vagy a profit határozza meg a folyamatokat, hanem ezeket a dimenziókat is figyelembe vesszük. Nem véletlenül mondja a vidékstratégia éppen a 8.5. fejezetében, hogy öt fő területen kell nekünk előrehaladást elérnünk, ezek a stratégiai fő célterületeink, tehát nyilván itt kellene tudni, hogy történik-e valami ezeken a fő célterületeken.
Az első azt mondja: Tájaink természeti értékeinek, erőforrásainak megőrzése - hogy fenn tudjuk tartani ezt az élhető világot. Ezek nem lényegtelen kérdések. A mezőgazdaság esetében ez különösen fontos; az erdő- és a mezőgazdaság a területek 85 százalékát használja, tehát fenntarthatatlan a világ körülöttünk, a vidék, az erőforrások, ha ezt nem vesszük figyelembe a gazdaság megszervezésénél.
Másodikként azt mondja: Sokszínű és életképes agrártermelés. Természetesen agrártermelésről van szó, és annak vannak indikátorai, de egy minőségi agrártermelésnek mások az indikátorai, mint egy tömegtermelő iparos rendszernek vagy egy nagyüzemi mezőgazdaságnak.
Harmadikként azt említi ez a nemzeti vidékstratégia, amit a kormány tavaly márciusban kihirdetett: élelmezési és élelmiszer-biztonság. Ez egy felértékelődő terület, erre a területre külön kellene koncentrálnunk, és ennek is megvannak az indikátorai, hogy vajon az élelmezési, tehát a mennyiségi és az élelmiszer-minőségi biztonságunk megy-e előre vagy sem azok által a lépések által, amelyeket tettünk, vagy a költségvetési ráfordítások révén.
Negyedikként említi az ötből: a vidéki gazdaság létalapjainak biztosítása, a vidéki foglalkoztatás növelése. Ez egy fő dimenzió, egy fő terület, hogy megmaradnak-e a közösségeink, a falu. Ez egészen más dimenzióba helyezi a problémákat, mint ha egy agrárgazdasági jelentésről lenne szó.
Végül, ötödikként azt mondja a stratégia, mint fő stratégiai célterület, ahol nekünk előrehaladást kell elérnünk, és ezt látnunk kell egy ilyen jelentésből: a vidéki közösségek megerősítése, a vidéki népesség életminőségének javítása. Az ott élő emberekről is szól ez a történet, tehát azt hiszem, hogy világosan kijelöli a kormány által rögzített nemzeti vidékstratégia és az a kormányhatározat, amely erre utal is, hogy ezt végre kell hajtania a kormánynak, azokat a területeket, amelyekre vonatkozóan jó lenne tudnunk, hogy mi is történt. Itt vannak az indikátorok, pontosan meghatározza, hogy mely területeken milyen indikátorok alapján kell vizsgálnunk a kérdéseket. Hogy egy dolgot említsek: világosan leírja azt, hogy nem elég nekünk a bérmunkát a mezőgazdasági foglalkoztatásnál figyelembe venni, hanem a statisztika rendszeresen nem számol a mezőgazdaság tipikus foglalkoztatási formájával, az önfoglalkoztatással - ami nekünk érték, mert azok a családok eltartják magukat ebből a tevékenységből, bár bért nem fizetnek saját maguknak -, pedig a háromnegyed része a mezőgazdasági foglalkoztatásnak itt valósul meg.
Egészen új megközelítés és indikáció kell tehát egy ilyen típusú agrár- és vidékfejlesztés nyomon követéséhez, mint a ’97-es agrárgazdasági jelentés, az annak idején, a Horn-kormány idején meghozott, az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló törvény célkitűzéseinek a nyomon követéséhez kellett. Azt hiszem, hogy emellett különösképpen talán nem is kell tovább érvelnem.
Tisztelettel arra kérem, és erre vonatkozóan én magam is tenni fogok egy módosító javaslatot, gondoljuk meg: ha egyszer valóban stratégiai irányváltásról beszélünk, ha elfogadtunk egy nemzeti vidékstratégiát, ha ezzel csatlakozunk az európai megközelítéshez meg a saját tradícióinkhoz, ahol sohase egyszerűen termelő ágazat volt a mezőgazdaság, hanem annak mindig voltak társadalmi, szociális, foglalkoztatási dimenziói, és mindig voltak környezeti dimenziói is, akkor ennek megfelelően át kell strukturálni, át kell alakítani azt a jelentést, amely a folyamatok nyomon követését kell hogy szolgálja.
Ami a november 15-ét illeti, persze lehet ezt csúsztatni is olyan értelemben, hogy nyilván nem a következő évi költségvetéshez fog akkor ez muníciót adni, hanem az azt követőhöz, de mindenképpen azt javasolom magunknak, hogy ha nem akarunk eltévedni a fejlesztésekkel, ha nem akarunk eltévedni a költségvetési források felhasználásával vagy az erőforrásaink felhasználásával, jó, ha ezekben a dimenziókban a folyamatokra támaszkodunk, amikor a következő évet vagy az azt követő évet megtervezzük. Ez egyébként érvrendszert is ad nekünk azokkal az érdekcsoportokkal szemben, amelyek mindig el akarják téríteni a saját érdekeik mentén a költségvetési forrásokat a kasszákból, a forrásokat ki akarják emelni, vagy az erőforrásokat meg akarják szerezni. Egyetlen komoly érvrendszerünk lehet, ha komolyan akarunk a tervezéssel foglalkozni, és ezt a fajta gördülő tervezést, közös előrehaladásunkat meg akarjuk alapozni: ha ezekben a dimenziókban világosan látjuk, hogy milyen folyamatok zajlanak, számszerűsítjük, indikáljuk, mérjük, és a tapasztalatokat levonva a következő évek tervezésénél ezt felhasználjuk.
Azt javaslom magunknak, hogy ezt a fajta átalakulást, ami az agráriumban zajlik Európában, és ami a mi tradícióinknak is megfelel, kövessük egy olyan jelentéssel, amellyel valóban ennek a változását sikerül mérni, és ne egy ’97-es, akkor elfogadott törvény indikációs rendszerét és terminológiáját használjuk, név szerint is, agrárgazdasági jelentésként nevesítve ezt a jelentést, figyelmen kívül hagyva, hogy közben ez jelentősen átalakult, és egy vidékfejlesztési közegben egészen más indikátorokra van szükség, mint amire szükség lenne egy egydimenziós tőkebefektető társaságok profitmegtérülési hatékonyságmérését szolgáló indikációs rendszerrel. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)
(12.40)
