KEPLI LAJOS

Teljes szövegű keresés

KEPLI LAJOS
KEPLI LAJOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A Jobbik Magyarországért Mozgalom álláspontját tegnap az általános vita során már ismertettük, amit nyilvánvalóan most a részletes vitában nem kívánok elismételni. Tény, ami tény, hogy ez a javaslat, azon túl, mint azt már elmondtuk, a mikro- és kisvállalkozásban dolgozó, elsősorban magyar vállalkozások életét nehezíti majd meg azáltal, hogy ők azok, akik nem tudják gépjárműparkjuk infrastruktúráját olyan ütemben fejleszteni, hogy az megfeleljen itt az útdíjban is előírásra kerülő Euro-követelményeknek, tehát a környezetvédelmi követelményeknek, azon túl egyfajta róka fogta csuka esetének is tartjuk ezt az útdíjat és minden hasonló jellegű olyan ösztönzőrendszert, amely tulajdonképpen önmagából való függést eredményez. Hiszen azáltal, hogy mi megpróbáljuk az utak állapotát, az utak karbantartását és az infrastruktúra fejlesztését egy olyan bevételi forrásból fedezni, amelyet az útdíjak útarányos használatáért, távolságarányos használatáért számítunk fel, ezáltal érdekeltté válik mintegy a kormányzat abban, hogy minél többen és minél nagyobb távolságra használják a belföldi úthálózatot. Ezáltal pont a törvény céljával ellentétes célt érhet el a javaslat, és egyáltalán nem ösztönzi az egyéb intermodális szállítási módoknak akár a közút és a vasút vagy a közút és a hajózás kapcsolódásával létrejövő módozatait, amelyek egyébként sokkal környezetbarátabb és az utakat valóban kevésbé terhelő verziót hozhatnának létre.
Egyetértünk ezért azzal a módosító javaslattal is, amely a 2. ajánlási pontban szerepel, és azt írja elő, hogy ne a rendszer önfenntartására fordított összeg legyen az elsődleges prioritás itt az útdíjból származó bevételek során, hanem ezt valahová a lista végére helyezi. Hiszen valóban, az úthálózat karbantartása és az infrastruktúra javítása egy sokkal fontosabb cél annál, nyilvánvalóan, mint hogy a rendszer fenntartsa önmagát. Ez tehát a véleményünk a 2. ajánlási pontról és úgy magáról a javaslatról.
Nem árulok el nagy titkot, egyre inkább körvonalazódik most már a módosító javaslatok ismeretében, hogy nem fogja a Jobbik Magyarországért Mozgalom frakciója támogatni a végszavazáson ezt az előterjesztést.
Ehhez még talán ínyencségként jön hozzá, hogy most itt a 4. ajánlási pontban bejött egy teljesen, az eddigiekhez ide nem illő, vagy legalábbis az arányos útdíjhoz nem passzoló javaslat a reklámtáblákról, a lakott területen kívüli közutak melletti reklámtáblák tiltásáról. Nem tudjuk, hogy ez most egy egyéni képviselői kalózakció volt-e, vagy pedig - ahogy már megszokhattuk - a kormány egy képviselői módosító indítványon keresztül próbál minél gyorsabban keresztülvinni egy javaslatot. Mindenesetre egy abszolút, ehhez a törvényhez nem illő javaslatnak tartjuk, és azt gondoljuk, hogy nem ide való ennek a szabályozása.
Nem is mennék bele most részleteiben abba, hogy mi az álláspontunk a közutak melletti reklámtáblaerdőről. Nyilvánvalóan egyébként egy támogatható cél az, hogy szűnjön meg az a reklámtáblaerdő a közutak mentén, amely egyrészt elvonja a vezetők figyelmét, balesetveszélyt is okozhat, és valóban már az utóbbi időben egyfajta túlzott mértéket ért el. De hiába kerül bele ebbe a törvénybe ez a módosító javaslat, ettől még a mi részünkről önmagában az egész javaslat nem lesz támogatható.
Köszönöm. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem