DR. GAUDI-NAGY TAMÁS

Teljes szövegű keresés

DR. GAUDI-NAGY TAMÁS
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Igen, magam is indítványoztam volna ezt a lehetőséget, hogy az ülésnap végéig nyújtsuk be javaslatainkat. Viszont én is a végén itt összefoglalom még egyszer a szempontokat, amiket már részletesen kifejtettem.
Az egyik legfontosabb az, hogy válasszák le ezt a javaslatot, tehát a családon belüli erőszakkal kapcsolatos javaslatot válasszák le a törvényjavaslat többi részéről. Tehát ne hozzák olyan helyzetbe a képviselők egyikét sem, hogy olyan témakörrel összekapcsolt formában terjesztik majd zárószavazás elé az ügyet, amely csomagnak vannak olyan elemei, amiben a véleménynyilvánítási szabadságot durván sértve nem teszik lehetővé, még hogy egy tökéletes formára hozzuk is ezt a törvényi tényállást, akkor sem adják meg a lehetőséget annak, aki szeretné támogatni, akinek fontos a családon belüli erőszak visszaszorítása. Tehát ez egy alapvető kérdés lenne ebben az ügyben.
A másik pedig, záró gondolatként Halász Pálma gondolatait tolmácsolnám, aki azt mondja, hogy azért annyira súlyos ez az ügy, és annyira nagy jelentősége van, és annyira fontos lenne, hogy ezt tényleg komolyan vegyük, hogy az a sokat hivatkozott, tényleg közös érték, amit szeretnénk, hogy itt emberi méltóságban élő erős magyar családok legyenek, és ilyen családoknak a nők kulcsfontosságú szereplői a szüléssel, és hogy minél több magyar gyermek legyen, ennek érdekében is szükséges ennek az egész ügynek a komplex kezelése.
Tehát itt nemcsak arról van szó, hogy egy önmagában való emberiességi kérdés, ez az egyik alapvető rétege az ügynek, de a másik az, hogy ha tényleg egy prosperáló és emelkedő nemzetet akarunk, akkor ez a nemzet nem működhet úgy, nem állhat olyan alapokon, hogy közben eltűri az állam azt, vagy nem tesz meg minden tőle telhetőt annak érdekében, hogy visszaszorítsa ezt az egyébként dokumentált és évtizedek óta jelen levő jelenséget, ami a családon belüli erőszakot jelenti. Ezért kell kellő alázattal és mindenki részéről megfelelő önmérséklettel és fegyelmezettséggel azon dolgozni, hogy a lehető legjobb tartalmú Btk. szülessen meg ebben a körben, és utána pedig (Az elnök csenget.) egy teljes körű intézkedéscsomag, ahogy azt már elmondtuk. Ezt kérjük önöktől. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem