ERTSEY KATALIN

Teljes szövegű keresés

ERTSEY KATALIN
ERTSEY KATALIN (független): Köszönöm szépen elnök úr, és köszönöm szépen Bárándy Gergelynek, hogy végre rátértünk olyan alapvető, a lényeget megfogó vitára, amiben tényleg talán tudunk előrehaladni, ha a kormányzat is meghallgat.
A gazdasági ellehetetlenítés, kizsákmányolás, elnyomás lényege egyrészt az, hogy ellehetetlenít, tehát az alapvető szükségleteit nem tudja kielégíteni, vagy éppen fordítva: éppen hogy függésben tartja azzal, hogy ő tartja el, nem engedi a nőt dolgozni, és éppen csak annyit ad neki, kimérve, óvatosan, amiből éppen csak éhen halni nem fog, de nem tud önálló, új életet kezdeni, és nem tud elmenni. Ez a lényeges pont, és nagyon örülök, hogy erről beszélünk.
Egy hasonló, nagyon finom különbség - és ebben visszatérnék az eredeti beszédemhez, amikor a testi sértés tényállásáról beszélünk -, beszéltünk arról, hogy a lelki terror, a lelki bántalmazás kikerült lényegében. Nagyon szomorúan hallottam, hogy a KIM magyarázata szerint egy előzetes egyeztetés során azt mondják, hogy az egészségre utal a testi sértés definíciója, más testi épségére és a testi épségben, illetve az egészség veszélyeztetésében a lelki egészségre is utal a szöveg, és azt mondta a KIM szakértője, hogy a bírói alkalmazás során ez így szokás.
Nagyon nem szeretném, ha egy 15 éve küzdött törvény most megint egy-két olyan dolgot bírói megítélésre bízna, amit nem képes vagy nem hajlandó pontosan szabályozni. Pontosan abból van mindig a galiba, hogy a jól megalkotott szabály hiányában a bíróság egyszerűen nem tud jól eljárni jogalkalmazói szerepében. Tehát ezért kéne ezeket az apróságokat itt kitárgyalni, amire egy újabb kétpercesben fogok kísérletet tenni.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem