LENDVAI ILDIKÓ

Teljes szövegű keresés

LENDVAI ILDIKÓ
LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen, csak a tárgyra szeretnék visszatérni, valóban a százezer aláíró és a valóságos és potenciális áldozatok kedvéért. Mindnyájan tudjuk, hogy a szakmában kétfajta legitimálási pont volt lehetséges, az egyik azt mondta, hogy kell az önálló tényállás, a másik azt mondta, hogy nem feltétlenül ez a megoldás. A korábbi kormányok - az önöké és a mieink is - hajlamosak voltak arra, hogy ne ezt a megoldást keressék, hanem más utakat. Ha viszont mindnyájan változtattunk az álláspontunkon - mert ez történt -, akkor azt érdemes megnézni, hogy ebből mit hozhatunk ki. Azért változtattunk, nem véletlenül, mert ráébredtünk arra, hogy a jog nemcsak egy paragrafus, hanem egy társadalmi felkiáltójel is, ami ráirányítja a figyelmet egy problémára. De ha ezt az utat jártuk és járjuk, akkor érdemes ezt a tényállást nagyon pontosan megfogalmazni, erről szólunk, és ezért szólunk, nem bűnöst keresünk.
Kettő darab javaslatunk van, ezt szeretném megismételni. Az egyik az, hogy ez a tényállás ölelje fel az életszerű esetek teljességét a zaklatástól a szükségletek kielégítésének korlátozásán át a személyes adatokkal való visszaélésig, sok mindent, ami idesorolható. Ez szakmai javaslatunk, mert az élet ezeket produkálja. A másik szakmai javaslatunk, hogy ne elégedjünk meg a Btk. módosításával. A büntetőjog a végső eszköz, vegyünk elő korábbi országgyűlési határozatokat és napirendre nem tűzött határozati javaslatokat, és nézzük meg, hogy családterápiában, családgondozásban, oktatásban, képzésben, szociális munkában, áldozatvédelemben és -segítésben, monitorrendszerekben és kríziskezelésben mit tudunk tenni a büntetőjog határain túlmenően. (Az elnök csenget.) Ez a kettő darab javaslatunk van, ezt kérjük megfontolni. Köszönöm szíves figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem