LENDVAI ILDIKÓ

Teljes szövegű keresés

LENDVAI ILDIKÓ
LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Én is néhány részletproblémára szeretném fölhívni a figyelmet, azzal, hogy magam nem tudnám a megoldást, de azért ülnek itt szakértő jogászok, hogy megmondják: jó irányban kereskedek-e vagy nem.
A rendszeresség fogalmát már feszegettük, hiszen többek között éppen ebből a szempontból tartottuk fontosnak, hogy az életszerű esetek felsorolásra kerüljenek ebben a tényállásban. A rendszerességgel azonban érzek egy másik problémát is - és ezt szeretném önök elé tárni.
Az indoklás nemcsak azt mondja, hogy végül is már két eset is tekinthető rendszeresnek, hanem azt is, hogy ezeknek viszonylag rövid időközökben kell ismétlődniük. Tiszteletben tartom a bírók mérlegelési jogát, tehát nem akarnám mindenben megkötni a kezüket, de mégis úgy érzem, hogy ez egy meglehetősen laza megfogalmazás: mit jelent a rövid időköz?
A másik, amit ennél lényegesebb problémának érzek. Azt írja az indoklás és - és valóban, a szövegből is ez deríthető ki -, hogy a rendszerességhez azonos sértett bántalmazása kell a családon belül. Mivel ezt bizonyítani is kell, és ez a családon belül nem szokott egyszerű lenni, hadd mondjak egy esetet. Valaki az egyik héten agyba-főbe verte az egyik gyereket, a másik héten a feleségét, a harmadik héten a másik gyerekét, a negyedik héten a nagymamát, az ötödik héten a nagypapát, és mivel nem azonos sértett rovására követte el, ez még mindig azt jelenti, hogy ő nem követett el családon belüli erőszakot.
(14.40)
Nem tudom, kérdem a jogászokat tisztelettel, hogy nem volna-e jobb az azonos sértett helyett az azonos sértetti kör, tehát az egy háztartásban élők körét alkalmazni erre az esetre nézve.
Köszönöm szíves figyelmüket. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem