SZABÓ TIMEA

Teljes szövegű keresés

SZABÓ TIMEA
SZABÓ TIMEA (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Czunyiné dr. Bertalan Juditnak mondanám még, amire nem volt az előbb időm, hogy amit ön egyébként klasszikus egyeztetésnek hív a törvény vitája kapcsán, hadd emlékeztessem tisztelt képviselőtársamat arra, hogy az egy törvény által előírt kormányzati kötelezettség, amit a kormány elmulasztott. Tehát ezt ne hívjuk klasszikus vagy nem klasszikus egyeztetésnek, a kormány nem tett eleget annak, aminek egyébként a törvény szerint eleget kellett volna tennie.
A másik dolog: ön az előbb is elmondta, és mi vitáztunk már a tévében is együtt, egyéb fórumokon, hogy ön nem nagyon hisz abban, hogy a családon belüli erőszak önálló büntető tényállása itt bármilyen módon a problémára megoldást fog kínálni. Azt kell mondanom, hogy sajnos ez látszik az önök hozzáállásán a benyújtott törvénymódosítási javaslatban.
Hadd vitatkozzam önnel, és hadd ne értsek egyet önnel abban, hogy a kormány és ez a javaslat nem áll a gyengék pártjára, ahogy ön fogalmazott, ugyanis ez semmilyen módon nem fog megoldást kínálni a bajba jutott nőknek, a bántalmazott nőknek. Sajnos, továbbra is azt látjuk, egyébként nem is voltak illúzióim, most sincsenek illúzióim, hogy ez a vita ilyen szempontból teljesen fölösleges, mert mi elmondjuk, hogy milyen módon lehetett volna jobbá tenni, egyébként az elmúlt nyolc hónapban folyamatosan elmondtuk, hogy milyen módon lehetett volna jobbá tenni ezt a javaslatot, önök tojtak rá magasan, benyújtották a saját javaslatukat, azért, hogy mossák kezeiket, hogy letudjanak valamit azzal, hogy… (Zaj, közbeszólások a kormánypártok soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem