BABÁK MIHÁLY

Teljes szövegű keresés

BABÁK MIHÁLY
BABÁK MIHÁLY, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Mélyen tisztelt Elnök Úr! Megköszönöm megtisztelő felkérését a szólásra. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Nehéz helyzetben van az, aki egy viszonylag nagy szervezet, mégpedig az Állami Számvevőszék 2012. évi munkájáról szeretne szakmai és elfogulatlan megállapításokat tenni. Elnök úr, tényleg csodálom, hogy közel 60 oldalban sikerült zanzásítani azt a temérdek munkát, amelyet az ön által vezetett szervezet elvégzett 2012-ben, és nyilvánvaló, hogy ilyenkor önkényes kiemelésekre kerülhet sor.
Jómagam készültem mintegy négy oldal szinopszissal. Megmondom őszintén, hogy az előttem szólók már egypár gondolatot annulláltak ebből a kérdésből így képtelenség teljes folyamatossággal és gördülékeny összefüggésekkel e kérdéskörről beszélni, épp ezért önkényes kiemelésekre kerül majd sor. Kérem, bocsássák meg nekem, de igyekszem a szakmaiság alapján maradni.
Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim! Első megállapításom a tájékoztató jelentésről, hogy szakszerű, logikus, átlátható, az önök működése racionális, meg kell állapítani, hogy törvényes és sommás megállapításokat tettek. Jelentős változás ez, mert én sok számvevőszéki jelentést olvastam, amely javaslatokat tett, megállapított, az önök munkája konkrétabb, mint korábban. Kérem, engedjék meg, hogy ezt megállapítsam nem elfogultan, hanem elfogulatlanul, szakmai szempontok és kritériumok alapján is, már csak azért is, mert jó pár jelentést elolvastam. Többek közt a városomat ért vizsgálatot illetően is, és ezért merem mindezeket mondani, azonkívül az önök tájékoztató beszámolója is racionális munkát és vonalvezetést tartalmaz.
Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Ház! Aki a mi munkánkat nézi, annak tisztában kell lennie azzal, hogy az állami közpénzügyeket, tehát az adófizetők befizetéseit, az adókkal való sáfárkodást, közügyekre, költségvetési rendszerekben való elköltését nagyon fontos, hogy ellenőrizze az ország, a nyilvánosság, és persze ezek transzparensek is legyenek.
Azért azt tudjuk nagyon jól, hogy a tisztelt parlament, azonkívül az állami intézményrendszer számtalan szervezete ellenőrzi a közpénzügyek felhasználását. Ennek egyik legfontosabb és az Országgyűlés legfontosabb ellenőrző szerve az Állami Számvevőszék. Tisztában kell lenni ezekkel a kérdésekkel, mert többeknek kötelessége ellenőrizni, többen végzik ezt a munkát, de a tisztelt Ház, a parlament ellenőrző funkcióját elsősorban az Országgyűlés számvevőszéki bizottsága és maguk a képviselők látják el.
(10.10)
Természetesen vannak kormányszervek, vannak intézményi szervek és vannak gazdálkodó szervek, sőt a költségvetési alrendszerek is végeznek önrevíziót és ellenőrzést, de az állami költségvetés, a közpénzügyek legfőbb ellenőrző szerve a parlament részéről az Állami Számvevőszék.
Mélyen tisztelt hölgyeim és uraim, úgy gondolom, hogy a 2010-ben megalakult kormány egyik legfontosabb célkitűzése volt sok egyéb más mellett a közpénzügyek átláthatósága, az elszámoltathatóság és az elszámoltatás e tekintetben. Úgy gondolom, az is demonstrálja ezt, hogy az első sarkalatos törvények között szerepelt az Állami Számvevőszék tevékenységére vonatkozó törvény megújítása, egy új törvény elfogadása, mely lehetővé tette azt, hogy kibővített hatáskörrel, korszerű feltételrendszer mellett, megfelelő jogosítványokkal az Állami Számvevőszék a közpénzügyek felhasználását ellenőrizhesse. Tehát a törvényi feltételeket megteremtettük, és be kell jelentenem a tisztelt Háznak, hogy e törvény jól funkcionál, már csak azért is, mert az Állami Számvevőszék teszi a dolgát a törvény szellemében és a törvényi előírásoknak megfelelően. Szolgálja a tisztelt Házat, szolgálja Magyarországot, szolgálja a kormányt és a parlamentet konkrét szakmai, elfogulatlan megállapításaival, tényszerű megállapításaival, alátámasztott megállapításaival.
Úgy gondolom, hogy azt a célt, amelyet a tisztelt Ház parlamenti többsége annak idején eltökélt a kormányalakítást és megalakulást követően, sikerült többségében elérnünk, és azért nem nyugtázom még, hogy sikerült elérni, mert azért vannak még a közpénzek felhasználása kapcsán hiányosságok és gondok. Szerettük volna megvalósítani a fenyegetettséget az elszámoltatásra és az elszámoltathatóságra. Úgy gondolom, mindenkinek tisztában kell lennie azzal, hogy aki közpénzhez nyúl, aki közpénzt költ, az felelősséggel tartozik. A felelősség kérdése pedig azt jelenti, hogy nem lehet felelőtlenség és következmények nélküli az állami közpénzekkel kapcsolatos hűtlen gazdálkodás, nem szabályszerű, nem törvényes gazdálkodás. Még egyszer elmondom: nem lehet következmények nélküli.
Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Ház! El kell mondanom azt, hogy korábban nem tapasztalt szankciórendszerre, helyesebben: intézkedési rendszerre is lehetősége nyílt az Állami Számvevőszéknek, személy szerint az elnöknek. Mégpedig abban, hogy 2012-ben - és ez a teljesítmény - 11 alkalommal élt jelzéssel a nyomozó hatóságok felé és egy esetben tett feljelentést. Azt hiszem, bizonyítékul szolgál, még ha némelyek keveslik is, hogy konkrét intézkedésekre került sor az Állami Számvevőszék elnöke részéről, mégpedig a törvényi felhatalmazás alapján, holott el kell mondanom azt, hogy az Állami Számvevőszék nem hatóság. Nem hatóság, de hatósági megkereséssel teljesíti kötelezettségét, nincs szankcionálási lehetősége, tehát személy szerint akár az elnök, akár a Számvevőszék nem szankcionálhat, de azokkal a törvényben biztosított lehetőségekkel 2012-ben élt a Számvevőszék, amelyet a törvény feladatul rótt számára, lehetőségként megszabott.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Úgy gondolom, nem túlértékelve, de ugyanakkor ki kell emelni és nem szabad elhallgatni, hogy az Európai Unióban egyedülálló módon többek közt a tisztelt Ház parlamenti és kormányzó többsége, a kormány és az Állami Számvevőszék és még rajta kívül jó pár szervnek köszönhetően Magyarország tudja tartani a 3 százalék alatti költségvetési hiányt. Ez az eredmény nemcsak nekünk köszönhető, hanem azoknak a jelzéseknek, amelyek a költségvetési törvény megalkotása előtt, a zárszámadási törvény tapasztalatai kapcsán részünkre megfogalmazódnak, a kormány részére megfogalmazódnak az Állami Számvevőszék részéről. Úgy gondolom, hogy ha csak egy eredményt, ezt emelem ki, akkor nyilvánvalóvá válik, hogy az Állami Számvevőszék tevékenysége eredményes és hasznos volt. Hasznos volt az ország számára, hisz tudjuk nagyon jól, hogy a költségvetési hiány és ezt finanszírozó államadósság iszonyú terhet ró minden magyar adófizető polgárra; nyomja a hétköznapjainkat és adósrabszolgaságba hajt.
Mélyen tisztelt hölgyeim és uraim, a polgári együttműködés kormánya megálljt szabott az eladósodásnak; nyilvánvaló, hogy a racionális érvek alapján, józan paraszti eszünk kapcsán is, és ezenkívül pedig ebben támogatott minket az Állami Számvevőszék hathatós szakmai vizsgálata, ellenőrzése és iránymutatása. Úgy gondolom, hogy kiverte a biztosítékot, az Állami Számvevőszék vizsgálata kapcsán megfogalmazódtak politikai vélemények, és kérem, tekintsék ezt tényleg politikai véleménynek, amikor támadják az Állami Számvevőszék megállapításait az eladósodottság okainak vizsgálata kapcsán. Ez mind politikai támadás. Vannak benne bűnösök. Vannak benne hanyagságok és igen, vannak felelősei is, mélyen tisztelt hölgyeim és uraim. Bár el kell mondanom azt, hogy magunk is vizsgáltuk a számvevőszéki bizottságban az eladósodottságot, az államadósság megnövekedésének körülményeit és okait, nem volt senki, aki személyesen vállalta volna azt, hogy ő abban közreműködött az előző kormányok részéről.
Így igaz, a tisztelt számvevőszéki bizottsági képviselőtársaim erre pontosan emlékeznek. Mindenki passzolta, mutogatott a másikra, körbemutogatás volt az államadósság ilyen mértékű megemelkedése és az ország eladósodása kapcsán. Nem volt értelmes magyarázat arra, sőt elszámolás sem, hogy miért következett be az az állapot, amely a mai napjainkat is mérgezi, az államadósság tömege és annak terhei, a kamatok. Tudniillik a hiteleknek komoly ára van.
Az is kicsapta a biztosítékot, amikor a Nemzeti Bank… Ez is egy fontos kérdés, amikor nem teljes, hanem korlátozott jogkörrel elvégzett ellenőrzésekről ejtünk szót, ebbe tartozik a pártok és a Nemzeti Bank. Az is kiverte a biztosítékot, amikor tükröt tartott a Magyar Nemzeti Bank, a független Magyar Nemzeti Bank elé az Állami Számvevőszék, és mondta, hogy ezt csináltátok. Hölgyeim és uraim, az a feleselés, amely a Nemzeti Bank részéről az ellenőrzéssel kapcsolatban megnyilvánult, nem is tudom, egyszerűen mosolyognivaló volt és mellette bosszantó is; amikor valakit megvizsgálnak, a függetlenség álcája és palástja mögé bujkál, és nem fogadja el a tényszerű megállapításokat.
Később van leírva, ugyanakkor elmondom most mindjárt, mert úgy gondolom, hogy nem halasztható, hogy annak adjak hangot, hogy az Állami Számvevőszék jelentéseiben, megállapításaiban a megállapítások alátámasztottak. Nem tudom, pontosan érti-e mindenki, amit mondok. Úgy kerül valamely tény megállapításra, hogy bizonylatolva van mögötte a cselekmény. Nem vélemény van csak úgy megállapítva, hanem tényeken alapszik a vizsgálati jelentés. Mélyen tisztelt hölgyeim és uraim, úgy gondolom, hogy a stílus is megváltozott, nem maszatolás folyik. Az elnök úrtól tudom és több jelentéséből is, hogy azok a jelentések, amelyek csak véleményt tartalmaznak és nem alátámasztottak, a Számvevőszék hivatalát nem hagyhatják el. Helyes! Mindent bizonyítani kell, a jót és a rosszat is, és tényszerűen. Úgy gondolom, nagyon fontos előrelépés volt a Számvevőszék stílusában, munkájában, konkrétságában az, hogy a megállapítások alátámasztottak, legyen az pozitív vagy negatív megállapítás.
Úgy gondolom, hogy kiragadok még egy-két fontos kérdést, mondjuk, a stratégia és a módszertan kérdését a Számvevőszék jelentéséből. A jelentések tanulmányozása kapcsán meg kell állapítani azt, hogy a Számvevőszéknek stratégiája készült. Ez a stratégia jó irányt szab meg, és alapvető átalakításokra, ellenőrzési módszerek megújítására került sor, és új módszertanokat dolgoztak ki. Fontosnak vélem a módszertanban például a kockázatelemzésen alapuló vizsgálatokat. Tudniillik nem kell mindent vizsgálgatni, ha kicsi a kockázata annak, prejudikálva persze egy vizsgálatot, kisebb a kockázata annak, hogy törvénysértés vagy hűtlen gazdálkodás folyik. Ugyanakkor a kockázatelemzésen alapuló kockázatos kérdésköröket illik és kell az Állami Számvevőszéknek vizsgálnia. És természetesen az ellenőrzés tervezésében és folyamatában is nagyon fontos a gördülő tervezés. Tehát nem csak egy munkatervben kiragadott feladatsort kell ellátni, hogyha az élet, a hétköznap, az adott gazdasági év hoz különlegesebb anomáliákat vagy erről információ születik, akkor, úgy gondolom, az Állami Számvevőszéknek erre reagálnia kell, és a közpénzek védelme érdekében meg kell tennie mindent, hogy fény derüljön minden negatív trendre, és időben megállíthassa azt.
(10.20)
Nagyon fontos az Állami Számvevőszék ellenőrzésének prevenciós jellege, ugyanis hogyha megvan a fenyegetettség, az elszámoltathatóság, fenyegeti a többi alrendszerben közpénzzel gazdálkodót, hogy igen, sorra kerülhet, és el kell számolnia, és felelősséggel tartozik a közpénzek elköltését illetően. Én úgy gondolom, hogy idegen szóval emlegetve a transzparenciát, nemcsak a közpénzügyek, az Állami Számvevőszék tevékenységének is átláthatónak kell lennie.
Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim! Sommás szakmai megállapításom az, hogy az Állami Számvevőszék tevékenysége transzparens és átlátható. Nemcsak az intézmény, az Állami Számvevőszék pénzügyi gazdálkodása, hanem maga a szervezet működése is átlátható, transzparens. Nagyon fontos ez, mert nem tudom, hogy önök olvassák-e, képviselőtársaim, azokat a kis szinopszisokat különböző vizsgálatokról és ellenőrzésekről, de úgy gondolom, hogy az okos ember más kárán tanul. Tehát hogyha elolvasok egy szinopszist egy jelentésből, akkor van alkalmam arra, hogy magam is átgondoljam azt, hogy az általam irányított szervezetben előfordulhatnak-e problémák és hibák. Ez a prevenció. Ez nagy segítség különben azoknak a vezetőknek, akik igénylik az ellenőrzésekről szóló jelentések tanulságait, hisz meg tudják előzni azokat a gondokat, amelyek előállhatnak az általa irányított szervezetben is.
Szeretném kiemelni az európai uniós források felhasználását; 2012. évben jelentős munkája volt az Állami Számvevőszéknek. Nem tudok egyetérteni azzal a megjegyzéssel, hogy az önerő rendelkezésre volt bocsátva az önkormányzatoknál. Az uniós forrásokhoz és azok megpályázásához szükség volt önerőre, és nagyon fontos lett volna, hogy az önkormányzatok a 2004-es uniós csatlakozást követően felkészülhessenek anyagilag is, pénzügyileg is e pályázatok fogadására, a szükséges önerő biztosítására. Ezt a korábbi kormány nem tette lehetővé. 2002-től nem akkumulálhattak az önkormányzatok, sőt 2002-ben kezdődött el az az eladósodási folyamat, különösen a működés oldaláról, ami nem tette lehetővé az akkumulált források megjelenését az uniós források elnyeréséhez. Ekkor kezdődött el az eladósodottság. Úgyhogy én ebben Varga miniszter úrral vitatkozom, de nyilvánvalóan lehet köztünk szakmai véleménykülönbség, ő így látja, úgy látja. Nyilvánvaló, hogy ő ebben érdekelt, hogy úgy lássa, én pedig igyekszem egy kicsit tényszerű oldalról megvilágítani a kérdést.
Mi legyen a következő, amit kiemeljek? A szervezeti átalakulás. Tisztelt Ház! Tisztelt Országgyűlés! A megváltozott törvényhez nem applikálták és nem automatikusan fogadták be a jelenlegi vagy a korábban volt szervezeti struktúrát, hanem lényeges átalakításokat valósított meg az Állami Számvevőszék vezetése és elnöke; ez a 48. oldalon látható. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Nem tudom, elnök úr, hogy hogyan tűrte a szervezet, de úgy gondolom, a cél érdekében, biztosan konfliktusokkal, de ezen a strukturális átalakításon át kellett mennie a szervezetnek. Ugyanis az osztályszerkezetből célorientált számvevőszéki irodát hoztak létre, amely mobilabb, mozgathatóbb, célirányosabb és eredményesen felhasználható ellenőri kapacitásokat hozott létre.
Van, aki persze az ellenőrzések számát kifogásolja, kevésnek tartja, de azért elmondom önöknek azt, hogy az Állami Számvevőszék 2012-ben 112 jelentésben 213 címzettnek 1117 intézkedést fogalmazott meg. Önök dolga, hogy megítéljék, kevés-e vagy sok, én úgy gondolom, hogy amit ki lehetett hozni a szervezetből, bízom benne, elnök úr kihozta a szervezetből ezeket a teljesítményeket.
Elmondom még azt is, ugye idegen szóval: “longa manu”, hosszú keze a tisztelt Háznak az ellenőrzésben az Állami Számvevőszék, és elmondom, hogy hányszor hivatkoztunk itt rá, azt hiszem, 67 napon keresztül 30 képviselő emlegette az Állami Számvevőszék megállapításait. Tehát azt is mondhatom ezen adatok alapján, hogy igen, használtuk itt, ebben a Házban is az Állami Számvevőszék tevékenységét és megállapításait.
Úgy gondolom, hogy arról is szót kell ejteni, ami szintén új feladata az Állami Számvevőszéknek, hogy a kormány, a tisztelt Ház, a miniszterelnök úr igényt tart a Számvevőszéknek új jogszabálytervezetek készítésében, véleményezésében és születésüknél való bábáskodására. Én úgy gondolom és tudom, hogy az új önkormányzati törvény megalkotásához nagyon fontos támpontokat biztosított a kormány és a tisztelt Ház számára. Köszönjük ebbéli munkálkodásukat. Az anomáliák kapcsán az új katasztrófavédelmi törvény megalkotásában jelentős szerepe volt a Számvevőszéknek, és az egyes egészségügyi tárgyú törvények megalkotásánál is jelentősen alapoztak az Állami Számvevőszék megállapításaira. A szervtranszplantációval kapcsolatban is munkálkodtak, és ezzel kapcsolatban jogszabályok fognak születni. És akkor nemrég fogadtuk el, 2013. január 1-jén hatályba is lépett, a fővárosi önkormányzatok forrásmegosztásával kapcsolatban jelentős szerepe volt a törvény-előkészítő munkában az Állami Számvevőszéknek. Köszönjük ebbéli munkálkodásukat.
Ha még megengednek gyorsan, zárásként szintén sommás megjegyzéseket és megállapításokat. Tisztelt Elnök úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Jellemzi az Állami Számvevőszék ténykedését a célszerűség, a racionalitás, a szakszerűség, változó mértékben természetesen, a hatékonyság, a konkrétság, az átláthatóság, az alátámasztottság, az eredményesség és a partnerség a költségvetésben, a zárszámadási törvényben, a törvényalkotásban és a hiánycsökkentésben.
Megtisztelő figyelmüket megköszönöm. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem