BABÁK MIHÁLY

Teljes szövegű keresés

BABÁK MIHÁLY
BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Bocsánatot kérek, ha netalántán személyeskedésnek tűnt az iménti megjegyzés, de én lettem itt Ferenc Józsiként emlegetve. Ez, azt hiszem, kellőképpen személyeskedő volt Nyikos elnök úr részéről, de felejtsük el, én tényleg a napirendre igyekeztem koncentrálni. Lehet mindent bírálnunk, ebben a Házban mindent szabad, de napirenden a Számvevőszék jelentése van, a tájékoztatója a 2012. évi munkájukról.
És azért azt el szeretném mondani, ön is mondta: mi az, hogy semmihez sem igazodik a magyar számvevőszéki törvény? Hát igazodik, mélyen tisztelt hölgyeim és uraim, hisz van európai példa. Ön fölhozta mindenki másét, ezt szokta csinálni az Unió is, összevissza mutogat. Amikor azt mondjuk, hogy egyiket választottuk - mondjuk a francia modellt -, akkor…(Dr. Nyikos László nemet int.) Ön ezt mondta, kérem, olvassa el a jegyzőkönyvből, hogy mit mondott. Pontosan figyeltem önt, iszom a szavait, aztán majd megmondom, mit csinálok.
Nagyon sajnálom, hogy nincs bent Boldvai képviselőtársam, aki az önkéntes, a kötelezően elrendelt, kötelező magánnyugdíjpénztár kérdéskörét emlegette itt, a Számvevőszéknek aposztrofálva annak ellenőrzését. Úgy tudom, hogy a Kehi például vizsgálja. Selmeczi Gabriella képviselőtársam volt ennek a témakörnek a felelőse, és rendőrségi és bírósági feljelentések vannak napirenden e tekintetben. Majd meglátjuk, hogy az ügyészség és a bíróság malmai mikor hoznak eredményt, már csak azért is, mert el kell számolni ténylegesen a kötelező magánnyugdíjpénztárak bevételeiről és vagyonáról, és azt is tudni kell, hogy ez a kötelező magánnyugdíjpénztár az állami nyugdíjalapot csökkentette, és generálta az államadósság jelentős részét. Jó, ha tetszenek tudni!
(Az elnöki széket Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Másodszor: ez nem likvid tőke, ami volt a magánnyugdíjpénztáraknál, mert volt cash, volt különböző papír, és vannak különböző gyanús befektetési jegyek, amelyekről nem tudjuk, hogy még majd nullára íródik vagy lesz-e egyáltalán valami vagy nem, mert veszteséggel fogunk csukni ebben a dologban, vagy fog csukni az, aki átvette: az Államadósság Kezelő Központ, mert náluk van. Bízom benne, hogy jó gazdái ennek az összegnek, és bonyolítják ezeket az ügyeket. (Közbeszólások az ellenzéki pártok padsoraiból. - Az elnök csenget.)
Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim! Megint az kiabál, a tolvaj kiabál rendőrért, a tüzet gyújtogató pedig tűzoltóért. (Az elnök ismét csenget.) Ezek a szocialisták.
Köszönöm szépen, hogy szólhattam. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem