BABÁK MIHÁLY

Teljes szövegű keresés

BABÁK MIHÁLY
BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Csak azt szeretném mondani, tisztelt elnök úr, hogy ha ez lett volna a tisztességes szándéka - de ön nem hallgatta Boldvai úr előadását -, ő magáról a nyugdíjeinstandolásról beszélt, úgymond ellopásáról, közpénzek eltulajdonításáról. Úgyhogy teljesen más volt a megfogalmazás entrée-ja.
Ha viszont ön azt mondja, hogy igenis a tisztelt Háznak foglalkozni kell majd azzal, és a Számvevőszéket is megkérjük majd arra, hogy mindazt, amit a Kehi és az Államadósság Kezelő Központ ezzel a megcsappant, megkurtított és alkalmasint einstandolt pénzéből… - amit einstandoltak belőle korábban a csókosok, mert úgy hallottam a jelentésben, hogy csókosok is voltak, akik egészen jól éltek ebből a dologból, és veszteségeket is halmoztak föl, úgy gondolom, hogy igenis foglalkoznunk kell, mert nagyon sok magyar állampolgárt érint.
És tessék, arra a kérdésre is választ kell adni, hogy miért nem alkottak annak idején törvényt, hisz csak 75 százalék nyugdíj járt volna, és nem volt törvény, amikor megalkották a kötelező magánnyudíjpénztárt, kivitték az állami pénzt a magánszférába, nem alkottak törvényt, hogy mit fognak kapni azok, akik közben 30 év előtt - 30 éves a kifutása - nyugdíjjogosultak lettek volna. Rengeteg kérdésről nem adtak számot, de ha úgy gondolják, hogy lássunk tisztán, elkövetkezik az ideje, és ez nagyon fontos kérdés.
Köszönöm, hogy ilyet javasoltak, mert ez helyes dolog, de nem erről beszéltek maguk. Köszönöm.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem