DR. JÓZSA ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. JÓZSA ISTVÁN
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Azt mondta Aradszki László képviselő úr, hogy ez egy figyelemre méltó kísérlet. András, bocs - a László, az énekes csak az unokatestvéred. Aradszki András doktor, jogvégzett képviselőtársunk méltatta az előterjesztés szakmai részleteit - amivel én is egyetértek -, hogy ez egy figyelemre méltó kísérlet a joghézagok megszüntetésére. Ezzel fejezte be, és azzal kezdte, hogy a működési és felügyeleti tapasztalatok figyelembevételével készült ez az előterjesztés. Ez annyira jó, hogy nem is tudom, hogy a többit ki csinálja vagy ezt ki csinálta. Ez úgy kilóg a sorból. (Derültség.) Amilyen slendrián, gyenge előterjesztések szoktak idejönni, ez igazából kiemelkedik a sorból. Majd szeretném így látatlanban is valamilyen elismerésre felterjeszteni a szakértőket, akik ebben dolgoztak, mert valóban életszerűek és használhatónak tűnnek most így olvasatban a módosítás egyes elemei.
Tehát a tartalmát tekintve, hogy a biztosítókról és a biztosítási tevékenységről szóló 2003. évi LX. törvény módosításának a célja, ami rögzítésre került, egyfelől a vállalatirányítási rendszer biztosítási tevékenység esetén a hazai biztosítási piacra történő átvételének a jogi megalapozása, ilyeténképpen igaza van a képviselő úrnak, hogy korszakos definitív része ez a benyújtott javaslatnak. A rögzített vállalatirányítási rendszernek köszönhetően a kockázatok megfelelőbb kezelése remélhetőleg a jövőben jelentősen hozzájárulhat az ügyfelek fokozott védelméhez és a korábbi biztosítási csődesetek vagy csőd közeli helyzetek elkerüléséhez. Ilyen értelemben a megelőzés és a fogyasztók fokozott biztonsága, védelme egyértelműen fellelhető az előterjesztésben.
A módosításnak célja másfelől, hogy a biztosítók valóban jogi nonszensznek számító felszámolási szabályait átfogóan rendezi, átformálja. Erre mindenképpen szükség volt, az élet produkált ilyen helyzetet, és a felülvizsgálat így helyesen épít az elmúlt időszak gyakorlati tapasztalataira, illetve a nemzetközi összevetésekre.
A szabályozás felülvizsgálata során a legfőbb cél, ami minden ilyen törvénynél kell hogy legyen, az ügyfelek érdekeinek a szem előtt tartása és a biztosítási szerződések továbbélésének minél komplettebb biztosítása. Ez belekerült az előterjesztésbe, és ez egy hasznos továbbfejlesztése, nem is továbbfejlesztése, újraírása az eddigi nem megfelelő gyakorlatnak.
(15.40)
A biztosítási törvény jelen módosítása érdekes mód liberalizálja a tevékenység kiszervezését. A Fidesz vezérszónoka majdnem hogy az ellenkezőjét állította, gondolom, hogy ő az egészre gondolta, én meg egy részfeladatot emeltem most ki, hogy a kiszervezést speciel liberalizálja; megtiltja, hogy bárki kiváltsa a saját biztosítási díját azzal, hogy közvetítő tevékenységbe kezd. Úgy gondolom, hogy ez a felelősség erősítésének egy helyes lépése, hogy ez a lehetőség megszűnik.
A módosítás szerint a biztosítóknak a saját informatikai rendszerük biztonsági kockázatelemzését legalább kétévente felül kell vizsgálniuk. Én annyit tennék hozzá, hogy dokumentáltan, mert biztos, hogy az élet sokkal sűrűbb felülvizsgálatot tesz szükségessé, amit ők meg is csinálnak, csak kérdés, hogy a felügyelet számára ezt mennyiben dokumentálják. Az, hogy kétévente dokumentáltan is felül kell vizsgálniuk, ez egy helyes kötelezvény az előterjesztés részéről.
A módosítás alapján nem lesz kötelező, hogy a biztosító orvost alkalmazzon. Ez egy érdekes, de gyakorlatias megközelítés, mert az, hogy ma egy biztosítónak van egy utolsó döntnöke, egy vezető orvosa, az a gyakorlati működés során feltehetően nemigen biztosítható. Az viszont, hogy más szakmai területeket kötelezővé tesz helyesen a törvény, az a biztosítás kockázatát a fogyasztók számára is csökkenti. Tehát ez a vezető szakemberekben történő törvényi kötelezettség véleményünk szerint előremutató.
A módosításban egy új fejezet tartalmazza, hogy a biztosítási törvényben a társaságok irányítási rendszerével kapcsolatos jogszabályok, amelyek a biztonságosabb működés révén hathatnak ki az ügyfelekre, ahogy Aradszki András képviselő úr mondta, a folyamatba épített minőségbiztosítás, a garanciáknak a folyamat szabályozása révén történő javítása, ez is helyes. Természetesen itt azért szintén szükség lesz egy idő után a tapasztalatok áttekintésére, mert van egy olyan is, amikor már a működést is nehézkessé teszi az ilyen folyamatszabályozás.
Ami a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításokat illeti. A 2009. évi LXII. törvény módosításának legfőbb eleme közvetlenül a Magyar Biztosítók Szövetsége által a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás rendszerében ellátott közjogi jellegű feladatokkal kapcsolatos működés részletesebb szabályozását jelenti, az átláthatóság, az elszámoltathatóság és az ellenőrizhetőség további növelése céljából. Ez szintén a törvénynek egy garanciális eleme.
Ennek a garanciának a keretében a tervezet elkülönült szervezeti egységgé teszi azt a részleget, vagyis önálló számvitelre, beszámoló készítésére kötelezi azt az egységet, amely a külföldi, illetve az ismeretlen járművek által okozott károk rendezésével foglalkozik. Úgy gondolom, hogy ez a túlnyomó többséget kitevő hazai érintettek védelmét szolgálja. Tehát végül is ez egy helyes, előremutató kiegészítése a gépjármű-felelősségbiztosítás szabályozásának.
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéről szóló törvény módosításának az indoka jelen esetben, hogy felülvizsgálatra kerüljenek a pénzügyi és biztosításközvetítői tevékenységet lehetővé tevő hatósági képzés szabályai a bevezetésüktől eltelt mintegy öt év felügyeleti tapasztalatai alapján. Szép kerek szám az öt év - öt, tíz, tizenöt -, de mindenképpen indokolt, mert bizonyos ilyen együttműködési és felügyeleti szabályok sokszor már egy-két év működés után is jelezhetnek problémát. Tehát ez mindenképpen indokolt.
Összefoglalva az MSZP álláspontját: a fogyasztók védelmét javító tartalmi elemek, illetve a minőségmegfelelőségi követelmények egyértelműbbé tételét szolgálja az előterjesztés. Ilyeténképpen, úgy gondoljuk, hogy támogatható, és - amivel kezdtem, azzal fejezem be - kiemelkedik a szakmai színvonala a korábban tapasztalt előterjesztésekből.
Köszönöm a figyelmet.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem