DR. STAUDT GÁBOR

Teljes szövegű keresés

DR. STAUDT GÁBOR
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen. Én továbbra is fenntartom, Aradszki képviselőtársam, hogy ez egy kicsit eltúlzott adatátadás. A biztosítók általában a saját ügyfeleik adatait természetesen védik, elemi érdekük is, hogy ezt megtegyék. Az adatvédelmi szabályoknak természetesen meg kell felelniük - hozzáteszem, hogy sok esetben ez nem mindig valósul meg -, de ahogy ön is elmondta, fokozottabb ellenőrzést igényel ennek a megtartatása. Én nem látom biztosítva, hogy ez a fokozott ellenőrzés meg tud valósulni, másrészt hiába mondja ön, hogy ez célhoz van kötve, hogy ez alapján például nem fogják majd szűrni a biztosítottakat, de ha ennek az ellenőrzésére nincs kapacitás, márpedig nem lesz kapacitás, ez illúzió, akkor a biztosítók bizony hajlamosak lesznek túlterjeszkedni azon a hatáskörön, hogy ők csak abban a bizonyos ügyben, a biztosítási csalások kiszűrése érdekében fogják ezeket az adatokat begyűjteni. Ez azzal fog járni, higgye el, hogy nagyszámú adatot fognak begyűjteni, minél nagyobb számban és minél több emberről, hogy összevethessék a saját adataikkal, és úgymond így próbálják majd meg kiszűrni a csalásokat.
A csalások kiszűrésének más módszerei is vannak, ezt fenntartom, és nem azzal kellene büntetni a nagyszámú, egyébként tisztességesen eljáró állampolgárokat, hogy néhányan esetleg visszaélnek a joggal, és biztosítási csalásokat szeretnének elkövetni. A biztosítóknak meg kell teremteni a kontrollrendszert, amely kontrollrendszerrel általában rendelkeznek is. Viszont az ily mértékű adatátadásnak nemcsak a lehetősége, hanem kötelessége túlmutat azon az elven, ami a célhoz kötöttséget indokolja.
Elnök úr, ügyrendiben kérhetem-e, hogy a módosítók benyújtását a nap végéig lehessen megtenni?
Köszönöm.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem