Z. KÁRPÁT DÁNIEL

Teljes szövegű keresés

Z. KÁRPÁT DÁNIEL
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Állítom, hogy Magyarország jövője a bölcsőkben dől el. Sajnálatos módon csak napirend után tudok hangot adni azon aggodalmainknak, amelyek egyértelműen a magyar népesedési katasztrófa, a magyar demográfiai mutatók kapcsán nap mint nap felmerülnek bennünk. Nem véletlen, hogy a választói visszajelzések kapcsán is igen gyakori problémaként merül fel az, hogy előállhat most bármilyen gazdasági fejlődés, mutathatnak a gazdasági mutatószámok bármit, bár nem azt mutatják jelen pillanatban, akkor is hosszú távú időzített bombán ülünk, ha nem teszünk valamit. Az előzetes adatok szerint 2013 első hónapjaiban több mint 5 százalékkal kevesebb gyermek született, mint egy évvel korábban. Bár a halálozások száma is csökkent, részben azért is, mert már kevesebben vagyunk, a családi adókedvezmények bevezetésétől várt gyermekszám-emelkedés sem következett be sajnos, de legalábbis nem sikerült megállítani a népesedési katasztrófát.
2012 néhány hónapjában több gyermek született, mint 2011 azonos időszakában, és én minden egyes megszületett magyar gyermeknek nagyon örülök, de akkor is el kell hogy mondjuk, hogy az a durván 2 ezer gyermekkel több, aki 2012-ben született, csak visszahozta a 2010-es szintet egy 2011-es csökkenés után. Tehát az a 90 300 gyermek, aki 2012-ben napvilágot látott, rendszerszintű változást nem hozhat, szinte pontosan ugyanannyi ugyanis, mint a 2010-es adat, a 2011-es mélypont mellett. Ebből sikerült visszajönni, de ettől még ugyanúgy éves szinten több tízezer gyermek hiányzik ahhoz, hogy Magyarországon megmaradhasson a társadalom lélekszámának a mennyisége, és a minőséggyarapodáshoz pedig további ezrekre, tízezrekre lenne szükség. Nemcsak azért, mert a jövő adófizetőiről van szó, de a jövő nyugdíjrendszerének megalapozóiról, a jövő kiváló íróiról, művészeiről, tudósairól is van szó ebben az esetben.
Egy egészen elképesztő adatra szeretnék rávilágítani, ami bemutatja azt, hogy a magyar nők helyzetének megkönnyítésével mennyire közelebb juthatnánk ahhoz a célhoz, hogy több gyermek láthasson napvilágot. Egy friss statisztika szerint a munkában álló magyar nők 89 százaléka 8 órás munkaviszonyban dolgozik. Tudjuk és tudományos tény, hogy minél rugalmasabb a munkaidő, és ha 4-6 órás rugalmas munkaidőt sikerül kialakítani, annál könnyebben születnek meg gyermekek. Nálunk tehát 89 százalék a 8 órás munkaviszonyban dolgozóké. Ez európai gyarmatosításunk fokát is mutatja, hiszen Dániában ez a mutató 6 százalékon áll. A nyugat-európai átlag 30 százalék körüli, de még a mi körzetünkben megtalálható országok esetében is 20 százalékkal kevesebbet mutat ez az érték, mint Magyarországon. Ez tehát mindent megmutat a helyzetünkről. Talán a magyar családok is könnyebben vállalnának gyermeket, ha egy rugalmasabb munkaerőpiacon és a biztonságérzet megléte mellett vállalhatnák ezt a küldetést.
A kivándorlási statisztikák szintén beszédesek, hiszen látható, hogy csak havi 30 milliárdot tenne ki az az adóbefizetés, amit az 500 ezer nemrégiben eltávozott magyarországi honfitársunk minimálbér mellett tudna teljesíteni, átlagos minimálbérszint mellett. Azt is látnunk kell, hogy csak tavaly több mint 50 ezren vándoroltak ki Németországba, a 30 alattiak csaknem fele a statisztika szerint elmenne. Ez a helyzet tehát azonnali beavatkozást igényel; sokkal fontosabb, mint a gazdasági mutatószámok, sokkal fontosabb, mint a brüsszeli elvárások alapján idehozott törvényjavaslatok, és a GDP-nek nevezett torz mutatószám értékeinél is sokkal fontosabb.
Van azonban egy olyan csodafegyver, amivel nemcsak hogy lassítható lenne a kivándorlási spirál, és megállítható lenne a népesedési mélyrepülés, de visszafordíthatóvá válnának ezek a folyamatok. Állítjuk, állítom, hogy az otthonteremtés megkönnyítése lenne az a lehetőség, ami által páratlan lehetőségek nyílnának Magyarország életében. Ez egy demográfiai és kivándorlást lassító, gazdaságot pörgető csodafegyver, nagyon leegyszerűsítve: ha könnyen érhető el a nagyobb lakás, a több gyermek felnevelésére lehetőséget adó otthon, akkor ezek a gyermekek nagyobb eséllyel születnek meg, szüleik pedig kisebb valószínűséggel keresik boldogulásukat külföldön. A szocpolnak nevezett intézmény az utóbbi időben mégis csak pár kereskedelmi bank kínálatában jelent meg, értelmetlen, szűkítő feltételekkel, nem nyújtva nagy könnyebbséget a magyar családoknak.
A Jobbik ezzel szemben egy átfogó bérlakás-építési és otthonteremtési programot hirdetne, ahol a piaci ár akár harmadán, 20-30 ezer forintért budapesti árakon is lehetne bérelni 50-60 négyzetméteres, gyermeknevelésre már alkalmas lakást, pár év futamidő után pedig a bekerülési érték környékén, akár 4-5 millió forintért, vidéken akár ennek feléért lehetne megvásárolni azokat az ingatlanokat, ahol magyar gyermekek születnének, ahol a magyar jövőt meg lehetne alapozni. Ezért innen arra szeretném kérni az Országgyűlést és egyben követelni azt, hogy ne kerüljük meg e problémát, és a nemzetközi elvárások teljesítése mellett vagy helyett Magyarország Kormánya fordítson figyelmet arra, ami a legfontosabb, fontosabb a GDP-nél, fontosabb a gazdasági mutatószámoknál, hogy a bölcsőkben folytatott háborút Magyarország nyerje meg a közeljövőben.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem