DR. GAUDI-NAGY TAMÁS

Teljes szövegű keresés

DR. GAUDI-NAGY TAMÁS
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. A 6. ajánlási ponthoz szeretnék jómagam is hozzászólni, és Horváth János képviselőtársunk azon gondolatához csatlakozni, amellyel ő tényleg egyértelműen megfogalmazta azt a régi szent koronás alapeszmét, amelynek pontosan az a lényege, hogy Magyarországon minden olyan vagyontárgy, ami értéket képvisel, és ami a nemzet jövőjét, fennmaradását szolgálja, az a nemzet vagyonának minősül, különös tekintettel a termőföldre, a vízkincsünkre és minden olyan értéktárgyunkra, amely hasznot hajtó, és amelyet honfoglaló elődeink, amikor visszatértek ide, a Kárpát-medencébe, birtokba vettek, és amelyet megőriztek hosszú évszázadokon át vérrel-verítékkel.
(21.40)
Tehát azért jött az Országgyűlésbe a Jobbik Magyarországért Mozgalom, és én is azért vagyok tagja ennek a frakciónak, mert úgy gondolom, hogy ezekért az értékekért kell és lehet harcolni. Az a feladatunk többek között, hogy szembesítsük a kormányt egyrészt azzal, hogy természetesen az a hihetetlen vagyonvesztés, ami az elmúlt 23 évben történt, nem a mostani kormány felelőssége, de az mindenképpen felelőssége, hogy ne mondjon le arról, hogy a nemzeti vagyonból csalárd módon elvont hihetetlen mértékű vagyonokat megpróbálja visszaszerezni, intézményesen fellépjen a rablóprivatizáció következményeivel szemben, fellépjen a pártvagyon lenyúlóival szemben.
Érdekes, hogy most, ebben a vitában az MSZP képviselője a nemzeti vagyon megóvása mellett szólt. Egy olyan párt képviselője egyébként, amely párt nevéhez fűződik a privatizációs vagyonvesztésünk jelentős hányada, a bankszektortól kezdve az energiaszektoron át a mezőgazdasági feldolgozóiparon keresztül. (Göndör István: Akkor még nem voltam képviselő.) Tehát sok-sok felelősségük van ebben, de nekünk az a közös felelősségünk és feladatunk, hogy ezt a nemzeti vagyonkört bővítsük, és ne, ahogy itt jelen esetben Czira Szabolcs teszi, egyéni érdekek mentén szabdaljuk, rakosgassuk ki-be az értékeket, hanem egy átgondolt vagyonleltár felállítása után próbáljuk meg visszaszerezni azt, ami a nemzeté. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem