DR. HORVÁTH JÁNOS

Teljes szövegű keresés

DR. HORVÁTH JÁNOS
DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök úr, köszönöm. Megköszönöm Kővári képviselő úr, képviselőtársam mondatait. Úgy látszik, mégiscsak lehetséges annak ellenére, hogy mindenről elkéstem vagy bocsánatokat kértem már sűrűn, mégis megtalálódik az országgyűlési apparátusban a menetrend, és különösen pedig a téma megértése Kővári képviselő úr részéről és a jóakarat. Mert ha ez tényleg úgy lesz, ahogy hozzáértő emberek elgondoljuk, ez nagyon nagy jelentőségű dolog. Olyan sokat jelent a foglalkoztatottság, azon túl a nemzeti jövedelem, a GDP vagy bárhogyan nevezzük és annak nyomán az adóalap, így javítjuk az ország fiskális, pénzügyi helyzetét, hogy többet termelünk és akkor több az adóalap is. És folytathatnám a többi csupa pozitív, hasznos következményét annak, ha több ember foglalkoztatva lesz. Ezzel fölzárkózunk Európához. Egész Európában, igen tisztelt képviselőtársaim, ez már történik, vagy 100 éve történt, vagy a ’30-as években történt.
Hallottuk a napokban itt az Országgyűlésben, amikor a miniszterelnök úr és Gőgös képviselő úr egy párbeszédben, mintegy vitában… - előrelépés történt abba az irányba, hogy igenis a kisebb gazdasági egységek kívánatosak.
Köszönöm. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem