KŐVÁRI JÁNOS

Teljes szövegű keresés

KŐVÁRI JÁNOS
KŐVÁRI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Több módosító indítványhoz is szeretnék szólni, a Horváth János bátyám által benyújtott indítványhoz is, és Ángyán tanár úr és Bencsik János benyújtott indítványához is. Ma tárgyalta a fenntartható fejlődés bizottsága ezeket a módosító indítványokat, és egy ilyen szempontú megközelítést vetnék fel a benyújtott módosító indítványokkal kapcsolatban.
Itt már János bátyám is elmondta, tanár úr is elmondta, de nem lehet elégszer elmondani, hogy amikor a mezőgazdaságról beszélünk, akkor ennek az országnak az egyik, ha nem a leginkább húzóágazatának nevezett gazdasági, foglalkoztatási tevékenységéről beszélünk. Ez így megkerülhetetlenné teszi azt, hogy beszéljünk az emberről, és beszéljünk a földről, illetve a talajról, a vízről is, amit ehhez használunk, és amit az alkotmányba belefoglalva különös védelemben kíván részesíteni a Magyar Országgyűlés, ugye, az alaptörvény módosításában ez megjelent.
Ezért azt gondolom, különösen indokolt arról beszélni, amit Ángyán képviselő úr is talán elmondott - és elnézést, közben azt nem hallottam, mert kint voltam, és lehet, hogy olyat mondok, amit már elmondott. Amikor az általuk benyújtott módosító indítvány mellett érvelek - és ott felsorolják, hogy az agrárgazdaságot nem csak és kizárólag az agrárgazdaság teljesítménye alapján kell értékelni, hanem fölsorolják azokat a szempontokat is, amelyeket egyébként a nemzeti vidékstratégiában is már megfogalmaztak, és a kormány el is fogadott - nevesül a tájaink, természeti értékeink, erőforrásaink megőrzése mint egy fontos szempont, ezt nyilvánvalóan folyamatosan ellenőrizni kellene. És ezekben a jelentésekben meg kellene jelenni, hogy milyen állapotban vannak, évről évre milyen állapotba kerülnek azok a tájak, természeti értékek, erőforrások, amelyeket a mezőgazdasági teljesítményhez, tevékenységhez használnak. Hiszen ha továbbra is a nagyüzemi gazdaság részesül előnyben, ahogy eddig is - reméljük, azért ez nem így lesz, most azért vannak olyan törekvések, hogy ez ne így legyen -, akkor számíthatunk arra, hogy ha így maradna, a talaj nagyon nagymértékben elszennyeződik, használhatatlanná válik; mint ahogy a vizeink is, és előbb-utóbb ez majd a gazdasági tevékenységre, a termelőképességre is ki fog hatni, sőt tulajdonképpen már most is kihat. Mint ahogy nagyon fontos lenne az is, hogy ezeket a természeti értékeket a jövő generációk számára is biztosítsuk azon túl, hogy ma minél több embernek kell hogy munkát adjanak.
Fontos az is, ahogy ezt leírták itt a stratégiai célok között, hogy az élelmiszer és az élelmiszer-biztonság - bár most már látható javulás van - a mostaninál is jobb minőséget biztosítson az itt élők számára, hiszen azért még mindig, ha megvizsgálnánk az élelmiszertermékeinket, valószínűleg lehetne ezeken javítani, és ezzel egyébként az emberi egészséget szolgálni. Ennek megint csak a fenntarthatóság egy nagyon fontos szempontja.
(20.30)
Nem utolsósorban a foglalkoztatási szempontokat szeretném kiemelni, hiszen többször elhangzott kormányzati törekvés is, a koalíció törekvése is, hogy 1 millió új munkahelyet tudjon teremteni, hiszen körülbelül ennyi foglalkoztatottra lenne szükség ahhoz, hogy az ország működőképessége folyamatosan fennmaradjon és fenntartható legyen. Ettől persze még nagyon messze vagyunk, és számos törekvés van különösen az ipar területén, hogy ez a foglalkoztatotti létszám valóban meglehessen. Azt gondolom, nagyon nehéz az iparban megtalálni ilyen nagy számban, nagy mennyiségben munkahelyeket, ezért különösen oda kell fordítani a tekintetünket a mezőgazdaság adta lehetőségekre és a kisbirtokszerkezet, illetve a családi gazdaságok és ezek szövetkezéseinek támogatására. Hiszen ahogy ez már többször elhangzott, ugyanazon földmennyiségen, amennyiben nagyüzemi mezőgazdasági tevékenység folyik, tizedannyi munkavállaló tud kenyeret keresni. Azt gondolom, ez a mai világban egyáltalán nem mindegy.
Amikor tehát az agrárágazat helyzetét értékeljük évről évre, akkor azt gondolom, a fenntarthatóság szempontjából is és a mostani, a ma itt élő emberek életvitelének, életfenntartási feltételeinek javítása érdekében is ezeket a szempontokat figyelembe kell venni. Ha ezt nem tesszük meg, akkor mind a ma itt élőkkel, mind a jövőben itt élőkkel szemben nem megfelelő felelősséggel járunk el. Ezért kérem önöket, hogy támogassák a benyújtott indítványokat, akár Ángyán, Bencsik képviselő urak javaslatait, illetve Horváth János bátyámnak a demográfiával kapcsolatos összefüggések vizsgálatát. Mindkettőt kérném, hogy támogassák.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem