PÁL BÉLA

Teljes szövegű keresés

PÁL BÉLA
PÁL BÉLA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Én az ajánlás 5. pontjában szereplő módosító javaslathoz szeretnék hozzászólni. Azért is, mert azt gondolom, a jelenlegi vita is pontosan mutatja, hogy milyen nagy szerepe van az agrárgazdaságnak, s a hozzászólók és a javaslataik is azt célozzák, hogy ennek a szerepkörnek minél jobban meg tudjon felelni.
Gőgös Zoltán képviselő úr a határozati javaslat 3. pontjának azt a módosítását javasolja, amely szerint az Agrárgazdasági Tanács véleményével kiegészített jelentést a kormány a tárgyévet követő évben legkésőbb november 15-ig terjessze az Országgyűlés elé. Én azért is tartom fontosnak ezt a javaslatot, és kérem, hogy a kormány támogassa, mert azt gondolom, hogy akkor lesz meg megfelelően a súlya ennek a jelentésnek, ha az Agrárgazdasági Tanács véleménye megfogalmazódik, s azzal együtt kerül majd a parlament elé a kormányülés után. Azt gondolom, hogy képviselőtársaink, de az egész parlament számára is nagyon fontos lesz majd ez a vélemény. Így tehát arra kérem, hogy támogassák azt a javaslatot, amely arra irányul, hogy az Agrárgazdasági Tanács véleményével kiegészített jelentést a kormány a tárgyévet követő évben legkésőbb november 15-ig terjessze az Országgyűlés elé.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem