DR. SCHIFFER ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

DR. SCHIFFER ANDRÁS
DR. SCHIFFER ANDRÁS (független): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tulajdonképpen, amikor végighallgattam bizottsági elnök urat, azt gondoltam, hogy esetleg revideálja a bizottsági állásfoglalást, hiszen ugye arról beszél, hogy az ülésvezető a rendfenntartás, illetve az Országgyűlés tekintélyének megóvása érdekében, részrehajlásmentesen tehet csak megjegyzéseket.
(19.10)
Na most, ezt ugye önök sem gondolják komolyan? Ez az állásfoglalás csöpög a cinizmustól. Egy politikai vitának pontosan az a lényege, hogy különböző morális meggyőződések ütköznek. Ha a levezető elnök a vitapartner vagy az egyik vitatkozó fél morális alapját kérdőjelezi meg, az minden, csak éppen nem részrehajlásmentes ülésvezetés.
Ezen túlmenően azért is fontos, hogy pontosan értsük és értelmezzük ezt a szabályt, mert a Házszabálynak egy másik rendelkezése, elnök úr is pontosan tudja, nem véletlenül nem teszi lehetővé azt, hogy az ülésvezetést egy képviselő bírálja. Ha és amennyiben a Házszabály ennyiben szűkíti a képviselők szólásszabadságát, ezzel az áll arányban, hogy a levezető elnök nem tehet a levezetés során olyan megjegyzéseket, amelyeknek nyilvánvalóan semmi közük a Ház tekintélyének megóvásához, nyilvánvalóan semmi közük a rendfenntartáshoz, és nyilvánvalóan nem részrehajlásmentesek. Természetesen Papcsák képviselő úrnak joga van a szocialisták morális alapját megkérdőjelezni, de nem levezető elnökként.
És még valamit, az előző vitára is visszautalva. Tisztelt fideszes képviselők, az, hogy önök visszafelé mutogatnak az elmúlt álbaloldali kurzus különböző ténykedéseire, az, hogy önök visszafelé mutogatnak, visszafelé mutogatnak az elődeik módszerére, ez önöket, Papcsák képviselő úr és társai, nem hatalmazza fel arra, hogy ezeket a módszereket tökéletesítsék.
Köszönöm szépen. (Taps a függetlenek soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem