LUKÁCS ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

LUKÁCS ZOLTÁN
LUKÁCS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Azt gondolom, mindig meglep Németh Szilárd képviselő úr (Németh Szilárd István: Azt elhiszem!), mert egyébként ezen a termen kívül egészen normális vitákat tudunk lefolytatni, aztán itt ebben a teremben valahogy állandóan ebbe az irányba megy el a történet.
Azt gondolom, az előző ciklusban valóban volt áfaemelés, egy szóval nem mondta senki, hogy nem volt. De az is volt, hogy egyébként az alapvető élelmiszereket már akkor is egy 18 százalékos kedvezményes kulcsba sorolták be, és azt gondolom, a 25 százalékos áfa valóban megvolt, de én nem mondom senkire, hogy demagóg és hiteltelen, én csak azt mondom, hogy önök ezt a 25 százalékot tovább emelték 27 százalékra.
(19.30)
Ebből adódóan mondhatnám akár, hogy hiteltelen dolgokat mond Németh képviselő úr, csak én nem mondom őrá ezt, inkább azt gondolom, hogy elfelejtette ezt a fontos részletet.
Függetlenül mindettől, ennek a törvényjavaslatnak a tárgysorozatba-vétele, még egyszer mondom, mint ahogy azt önök is tudják, egyáltalán nem jelenti azt, hogy elfogadják ezeket az érveket, hogy elfogadják ezt a törvényjavaslatot. Azt viszont jelentené, hogy mégiscsak le tudnánk itt ülni ebben a Házban, és ezekről a kérdésekről hosszabban tudnánk tárgyalni. Ez bizonyára nem okozna problémát, és biztos, hogy nem válna kárára egyáltalán ennek az ügynek az, ha itt, ebben a teremben, ezen törvényjavaslat kapcsán folytatnánk egy három-négyórás időkeretben lévő vitát, ahhoz lehetne már tenni különböző módosító javaslatokat, és a végén még mindig ott van a lehetőség arra, hiszen önöknek ott van a többsége, hogy a végén azt mondják, hogy mégsem sikerült meggyőzni önöket, és ezt a javaslatot leszavazzák. De az, hogy nem hajlandóak erről vitatkozni sem, nem hiszem, hogy jó irány.
Ezért azt kérem, hogy fontolják meg, vegyük tárgysorozatba, valamikor kerüljön napirendre, beszéljünk róla, és ha még mindig nem tudjuk önöket (Az elnök a csengője megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) meggyőzni, akkor szavazzák le, de kérem, hogy most vegyük tárgysorozatba.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem