DR. FÓNAGY JÁNOS

Teljes szövegű keresés

DR. FÓNAGY JÁNOS
DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A képviselő úr által felemlített ügy jól példázza, hogy a rendszerváltást követően milyen ellenőrizetlen keretek között folyt az állami vagyongazdálkodás. A szocialista rendszer különböző szervezeteinek kusza jogi körülményei között a helyükben lévő politikai utódok sokáig büntetlenül folytathatták azt a tékozló gyakorlatot, amivel nemzeti értékeink sajnálatos módon nehezen orvosolható csorbát szenvedtek.
Emlékeztetem a képviselő urat, hogy a jelenlegi kormányzó pártok sosem tétlenkedtek az elszámoltatásra irányuló erőfeszítések terén. Ilyen eset volt az ön által is említett csillebérci gyermektábor visszaszerzéséért még 2000-ben indult eljárás. Vagyonpolitikai szempontból különösen fontos, hogy az előző Orbán-kormány idején indított perben a magyar állam az ingatlan földhivatali bejegyzésének alapjául szolgáló szerződés érvénytelenségének megállapítását kérte. A per eredményeként a bíróság első fokon újra állami tulajdonba helyezte a csillebérci gyermektábort. A Fővárosi Bíróság 2004-es, a Legfelsőbb Bíróság által is megerősített ítélete szerint az a szerződés, amellyel a KISZ a Magyar Úttörőszövetségnek ajándékozta a tábort, nem felelt meg a törvényi előírásoknak, mert a KISZ az adásvételkor már jogilag nem létezett, így nem is tehetett érvényes jognyilatkozatot, a szerződés tehát semmis. Ám, hogy ennek milyen jogkövetkezményei vannak, azaz kit és milyen mértékben illet a tábor tulajdonjoga, azt új eljárásban kellett vizsgálni, a bírósággal vizsgáltatni.
A kormány a jelenlegi ciklusban is folytatja a felelős vagyongazdálkodás gyakorlatát, és nem hagy veszni egyetlen menthető értéket sem közös javainkból. A Fővárosi Törvényszék előtt a magyar állam és társai felperesek, valamint a Magyar Úttörők Szövetsége és társai alperesek között folyamatban lévő polgári peres eljárással kapcsolatban tájékoztatom a képviselő urat és a tisztelt Házat, hogy a magyar állam képviseletében a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. követelése arra irányul, hogy az ingatlan tulajdonjogát minél teljesebb mértékben per útján mielőbb visszaszerezze, továbbá természetesen az ingatlan birtokát is visszaszerezze.
A kormány eddig is megtett és ezután is megtesz mindent annak érdekében, hogy mérsékelje azokat a károkat, amelyek a terhes örökségű politikai időszakban a magyar embereket érték.
(14.50)
Biztosíthatom róla, hogy a rendelkezésünkre álló jogi eszközök teljességét igénybe véve a jogállami keretek között minden lehetőséget megragadunk, hogy az egyelőre tisztázatlan tulajdoni kérdéseket megnyugtatóan és a köz javára rendezzük.
Kérem, hogy válaszomat elfogadni szíveskedjék. Köszönöm, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem