DR. NAVRACSICS TIBOR

Teljes szövegű keresés

DR. NAVRACSICS TIBOR
DR. NAVRACSICS TIBOR közigazgatási és igazságügyi miniszter: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársam! Ön miért nem tesz feljelentést, ha úgy érzi? Én valóban azt mondtam, hogy abban az esetben, ha valaki hivatali visszaélésről vagy korrupcióról tud, akkor tegyen feljelentést, és Magyarországon kivizsgálják a nyomozó hatóságok, ha arról van szó, akkor vádat emelnek, és a bíróság lefolytatja az eljárást.
Én ebben az esetben nem gondolom, hogy hivatali visszaélés történt volna. A hangfelvétel alapján ez az én véleményem, akár tévedhetek is, akár igazam is lehet; önök is valamit gondolnak róla. Nyilván, ha úgy gondolják, hogy itt bűncselekmény történt, akkor feljelentést tesznek. Szerintem egy jogállamban ez a rendszer, nem pedig az, hogy a másiknak azt mondjuk, hogy miért nem ön tett feljelentést. Hát miért nem ön tett feljelentést? Hát, ha úgy gondolja, hogy bűncselekmény valósult meg, akkor tegyen feljelentést! Énszerintem nem valósult meg bűncselekmény.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem