DR. STÁGEL BENCE

Teljes szövegű keresés

DR. STÁGEL BENCE
DR. STÁGEL BENCE (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! A kormány megalakulása óta elkötelezett a kommunizmus alatt elkövetett bűnök feltárása és az ott elkövetett bűnök jóvátétele mellett. Már a parlamentben is többször szót emeltünk nemzetünk XX. századi történelmének egyik legsötétebb időszaka, a kommunizmus ellen. Még 2000-ben vezette be a Magyar Országgyűlés a kommunizmus áldozatainak emléknapját, és a diktatúrákkal való teljes körű szakítás jegyében fogadta el tavaly a parlament azt a törvényt, amely a XX. századi diktatúrák és a kommunista diktatúra közterületi elnevezéseinek tilalmáról rendelkezett. A kormány deklarált célja volt, hogy nemcsak erkölcsi, hanem anyagi szempontból is törekszik arra, hogy kárpótolja az áldozatokat.
A parlament 2012 júliusában döntött arról, hogy megvonják a nyugdíj-kiegészítés helyébe lépő pótlékot azoktól, akiknek az 1990 előtti tevékenysége összeegyeztethetetlen a demokratikus értékrenddel. Az új jogszabály végre erkölcsi igazságot szolgáltathat azoknak a családoknak, akiket a kommunista diktatúra alatt meghurcoltak, megnyomorítottak, s habár mostanra a diktatúra kiszolgálóinak száma jelentősen csökkent, még mindig sokan kapnak tulajdonképpeni jutalmat az államtól, rég elkövetett hibás döntéseik, bűneik ellenszolgáltatásaként. Sajnos, ezeket a bűnöket már nem tehetjük meg nem történtté, de talán mód nyílhat arra, hogy lehetőségeinkhez mérten legalább csökkentsük azt az igazságtalanságérzetet, amit az áldozatok és családjaik éreznek a mai napig is.
Az Országgyűlés határozatban rendelkezett a kommunista diktatúra által kitelepítettek, valamint az őket befogadók emlékének megörökítéséről. Azoknak a szomorú sorsú honfitársainknak az esetében, akiket munkatáborban fogva tartottak, a Szovjetunióba hurcoltak vagy az ’56-os forradalom miatt meghurcoltak, a kormány 50 százalékkal megemelte az eddigi juttatásuk összegét. További intézkedéseknek köszönhetően már nemcsak a három év szabadságkorlátozást vagy szabadságvesztést elszenvedettek részesülhetnek a juttatásban, hanem azok is, akik esetében a szabadságkorlátozás az egy évet elérte.
Sajnos, a rendszerváltás elején a nyugdíj-felülvizsgálat csak felületesen történt meg. A Göncz Árpád vezette bizottság kezei között átcsúsztak azok az emberek, akik méltatlanok voltak bármifajta nyugdíjpótlékra. Most eljött az idő, hogy az áldozatok után méltó módon foglalkozzunk a terror kiszolgálóival, emberek százezreinek megkeserítőivel. A kommunista nyugdíj-privilégiumok áttekintése és vizsgálata céljából szakértői bizottság is alakult. Az áldozatok és az ország erkölcsi elégtételéhez elengedhetetlen, hogy a bizottság határidőre végre befejezze a munkáját.
Kérdezem államtitkár urat, hogy jelenleg hol tart a kommunista nyugdíj-kiegészítés helyébe lépő pótlékok felülvizsgálata, illetve kérdezem, hogy milyen listák alapján dolgoztak. A harmadik kérdésem pedig az, hogy visszamenőleges hatályú lesz-e ez a módosítás.
Várom ezzel kapcsolatban megtisztelő válaszát. (Taps a KDNP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem