DR. STÁGEL BENCE

Teljes szövegű keresés

DR. STÁGEL BENCE
DR. STÁGEL BENCE (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Türelmes nemzet vagyunk, és azt hiszem, ez a 23 év nemcsak a szimbolikus kérdések rendezésére lett volna elegendő, hanem az ilyen fajsúlyú kérdések rendezésére is, hiszen a történelmi igazságtételnek egy újabb állomásához értünk el. Bár mi viszonylag fiatal képviselők vagyunk itt a parlamentben, de azt hiszem, önmagában az, hogy végre ezt a kérdést megnyugtató módon rendezni lehet, ez mindenképpen az áldozatok iránti bizalmat és az őket ért sérelmek folyamatosan napirenden tartását is jelenti, hiszen a történelmi igazságtételhez az is hozzátartozik, hogy ezt a kérdést rendezzük.
Nagyon elkeserítőek voltak azok a szocialista megnyilvánulások az elmúlt napokban, amelyek egyértelműen védték ezeket a nyugdíjpótlékokat, tehát a régi elvtársak korábban megszerzett jogosultságait folyamatosan védték a szocialista frakció tagjai, de én azt gondolom, hogy közösen rendezni tudjuk ezt a kérdést.
Válaszát abban az esetben tudom elfogadni (Az elnök csenget.), ha május végére ez a lista véglegessé válik (Az elnök csenget.), és ezeket a nyugdíjpótlékokat meg tudjuk vonni. Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem