DR. VARGA LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. VARGA LÁSZLÓ
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Már hallhattunk egy azonnali kérdést a témában. Önök pótjegykötelessé tették a gyors- és sebesvonatok körét Magyarországon, így több száz vonaton kell nap mint nap pótdíjat fizetniük az ott utazóknak. És gyakorlatilag mindenkinek. Ez azt jelenti, hogy a 65 év felettieknek és a 6 év alattiaknak is. Ugyan államtitkár úr egy korábbi válaszában itt elmondta, hogy 1500 forintért akár havi pótjegybérletet is válthatnak ők, de mégiscsak igaz, hogy az ő számukra, a 65 év felettiek, a nyugdíjasok, illetve a 6 éven aluliak, az óvodások számára innentől fizetni kell a vasúti utazásért, 100 kilométer távolságig mintegy 150 forintot, 500 kilométer felett pedig 795 forintot egy egyszeri útért.
Korábban volt bizonyos tekintetben pótdíjemelésük, és az 5 kilométeres jegyet is megszüntették ebben a ciklusban. Azt próbálják kommunikálni ebben a helyzetben, ami egy nyilvánvaló áremelés, hogy majd 15 olyan vonal lesz, alacsony komfortfokozatú, ahol csökkentik majd az árakat.
Az még nem hangzott el, hogy melyek ezek a vonalak pontosan, és hogy ezek a vonalak, a csökkentés pontosan hány embert érint egy nap, hány utazót érint egy nap, és egyébként pontosan hány utazót érint az a drasztikus áremelés, amit önök csináltak. Tehát azt gondolom, a kettőt érdemes volna összevetni, és ez alapján értékelni a helyzetet.
Államtitkár Úr! Önök azt mondták, hogy meg fogják őrizni a nyugdíjasok utazási kedvezményét. Ez nem valósult meg. Ezeken a vonalakon, az érintett járatokon eddig nulla forintért, azaz ingyen tudtak ezek az emberek, ezek a rászorulók utazni, míg mostantól fizetniük kell, és egyébként komoly összeget hosszabb utazási távon.
Miért van ez, államtitkár úr? Miért verték át az embereket? Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem