DR. STAUDT GÁBOR

Teljes szövegű keresés

DR. STAUDT GÁBOR
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Ertsey képviselőtársamra szeretnék reagálni. Úgy gondolom, a képviselőtársamnak - mint a viccben - mindenről ugyanaz jut eszébe. Attól még, hogy egy szabadságjog - akár a szólásszabadság és a demokrácia - mellett kiállunk, az nem feltétlenül csak azt jelenti, hogy a kuruc.info mellett állunk ki, ez ugyanúgy vonatkozhat például akár a Facebookra is. Ha a Facebook nem kíván eltávolítani, mondjuk, egy olyan bejegyzést, amely jogsegéllyel sem rendezhető, mert mondjuk, Amerikában azt mondják, hogy márpedig ez a szólásszabadság körébe tartozik, akkor ezek alapján megvan a lehetőség arra - és mondjuk, hasonló közösségi oldalak alapján, ahogy Navracsics miniszter úr mondta -, hogy egyfajta aloldalt vagy bizonyos cikket le lehet lőni a közösségi oldalaknál; ez nem kivitelezhető. Tehát akkor Magyarországon, mondjuk, nem lesz elérhető a Facebook; lehet, hogy ez egy kicsit abszurdan hangzik, de a lehetőség megvan, és ha a lehetőség megvan, onnantól kezdve már csak egy lépés a kivitelezés.
Tehát nagyon kérem a képviselőtársamat is és mindenkit, aki úgy gondolja, hogy egy kis szabadságjog esetében lehet mérlegelni és különbséget tenni - nem lehet. Ha megnyitjuk azt a kaput, akkor mindenki kénye-kedve szerint, és a mindenkori kormányzat kénye-kedve szerint élhet ezzel az eszközzel, azt hozzátéve, hogy természetesen ehhez kell egy bírósági határozat is, de a törvényi környezet megváltoztatásával a bíróságokat úgymond rá lehet bírni arra, hogy bizonyos ítéleteket meghozzanak. Emlékezhetünk néhány tényállásra, amit Gaudi képviselőtársam szokott emlegetni, akár a különböző olyan élethelyzetek tiltására, amelyek eddig nem voltak tiltottak, akár a lex tojásra vagy a Gárda ellen meghozott intézkedésekre, és sorolhatnám.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem