ERTSEY KATALIN

Teljes szövegű keresés

ERTSEY KATALIN
ERTSEY KATALIN (független): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Nagyon sajnálom, hogy ilyen szűk körben tudjuk megvitatni ezt a kérdést. Azt gondolom, hogy az a százezer aláíró, aki érdemi megvitatást követelt nyáron a családon belüli erőszak ügyében, nem egészen arra gondolt, hogy három fő kormánypárti és néhány ellenzéki jelenlétében tárgyaljuk meg magát a tartalmat. Persze, lehet politikai csatákat folytatni, amelyek látványosak, de az, amikor a tartalomról beszélünk, a részletes vita ideje. Azt is szomorúan látom, hogy az általános vitában, ahogy említettem is, már szinte a részletes vitára kiterjedő alapossággal beszéltük át, hogy miért nem alkalmas az eredeti előterjesztés arra, hogy megfogja a családon belüli erőszak különleges, speciális bűn tényállását.
Azt is gondolom, arról nem szólva, hogy nem egy családbarát időpont, hogy a salátatörvényként való beterjesztése sem igazán méltó ahhoz, ahogy ezt az ügyet kezelni kellene. Így kénytelenek vagyunk fél tizenegy tájban a kuruc.infót védő hozzászólások között egy-egy hozzászólásban kitérni a családon belüli erőszak ügyére.
Természetesen, ahogy az általános vitában is elmondtam, és most a módosítóink támogatásakor is el fogom mondani, vannak olyan megoldások, amelyek felé közös erővel haladunk, és ha már itt teljes transzparenciát vezetünk be az ügyben, hogy hogyan születnek ezek a módosítók, azért azt hadd mondjam el, hogy a benyújtott módosítónk alapján mi próbáltunk egyeztetni mind a két tárcával. A fideszes oldalról a képviselőnők által benyújtott módosító ügyében azt mondta az államtitkár úr, hogy a képviselőnők, akiknek a nevére sem emlékezett, ezt és ezt gondolják erről. A képviselőnők nem gondolnak semmit, államtitkár úr, nincsenek is itt. A képviselőnők benyújtották ezt a módosító javaslatot, de mint tudjuk, ez tartalmában egy olyanfajta munka eredménye, amit próbáltunk az utolsó pillanatban elérni, hogy a civilek hangját hallgassák meg, és a lelki bántalmazás, a gazdasági erőszak, az intézményi erőszak kerüljön bele.
Ezért a 8. módosítóm mellett fogok érvelni, és remélem, hogy meghallják, és még talán tudunk tovább javítani ezen a törvényen. Megtettük azt, hogy az egy csomagban benyújtott módosító helyett felbontottuk kapcsolódó módosítóként, tehát külön adtunk be a lelki bántalmazásra, külön adtunk be a gazdasági erőszakra, külön adtunk be az intézményi bántalmazásra, hogy lehetőséget adjunk a kormányoldalnak, hogy kiválogatva azt, amivel valamit tud kezdeni, végső soron javítsunk ezen a törvényszövegen.
Szeretném megindokolni, hogy miért tartjuk fontosnak, hogy az intézményi bántalmazás is bekerüljön ebbe a törvénybe. Családon belüli erőszaknak nevezzük a háztartáson belüli erőszakot, bár kicsit idegen a magyar nyelvtől, de valójában jobban megfogja a dolgot olyan tekintetben is, hogy a mi módosítónk azt mondja, hogy bárki, aki ugyan nem a kormány által javasolt gyám és gyámolt viszonyban van, vagy gondnok és gondnokolt viszonyban, de egyébként valóban az adott, kiszolgáltatott helyzetben levő áldozatnak nevelője, gondozója, tehát másfajta jogviszonyban van vele, erre is terjesszük ki ezt a tényállást.
Mondok egy példát. Ha egy lakóotthonban vannak fiatal gyerekek, de beszélhetünk természetesen idősekről is, szociális otthonról, fogyatékosok otthonáról, bármiről, ott az a nevelő, aki váltásban többnyire együtt van a gyerekekkel nap mint nap, nem hivatalos gyámjuk. Többnyire az intézmény legfelsőbb vezetője a hivatalos gyámjuk, tehát ha őket, a velük nap mint nap a háztartásban együtt élő nevelő, gondozó, akinek a leginkább kiszolgáltatottak, és figyelmeztetem önöket, még a családnál is kiszolgáltatottabb helyzetben vannak ezek a gyerekek vagy fiatalok, vagy idősek is akár, ha őket abúzus éri ebben a jogviszonyban, a jelen javaslat nem tartalmazza ezt. Ezért kérem megfontolásra, hogy ezt a kapcsolódó módosítót, ami az intézményi bántalmazottak körére kiterjeszti a javaslatot, vegyék még egyszer elő és vegyék figyelembe.
A lelki bántalmazás volt a másik, amire ugyan államtitkár úr azt mondta, hogy hosszas egyeztetés volt, mégis ma délelőtt és ma este fél tizenegy között tudtunk érdemben beszélni arról és próbáltunk együtt masszírozni ezen a törvényen, hogy valami változás legyen, a lelki bántalmazás, a lelki terror, úgy érzem, most már végre értik, hogy miről szól. Azt a verziót, amit a képviselő asszonyok megálmodtak az ön segítségével, az ön stábja segítségével, elfogadhatónak tartom, és ezzel együtt támogatni fogjuk.
A gazdasági erőszak ügyében viszont nem sikerült megérteni a tárcának, illetve gondolom, a képviselő asszonyoknak sem azt, hogy mi az a két speciális eset, amiről itt elég részletesen szóltunk az általános vitában. Két lehetőség van: gazdaságilag függésben tartani, illetve ellehetetleníteni. Ahogy itt már szó volt róla, vagy épp csak annyi pénzt adok neki, hogy ne tudjon lelépni, hogy ne tudjon elmenekülni, a bántalmazó helyzetből ne tudjon hova menni, mert még egy albérletet se tud kivenni addig, amíg nem talál egy más városban máshol munkát, még egy otthonba se tud elmenni, egyszerűen olyanfajta anyagi függésben tartja az illető a bántalmazott áldozatot, hogy az ne tudjon kilépni, illetve konkrétan ellehetetleníti anyagilag. Tehát ez a kétfajta gazdasági erőszakforma az, amit szerintünk nem próbál vagy nem tud igazán megfogni az önök javaslata.
Én azt szeretném kérni, hogy tovább próbáljunk még egy kicsit reszelni azon, hogy hogyan tudjuk megfogni ezeket a - valóban elismerem - Btk. szigorú nyelvezete szerint nehezen megfogható bűncselekményeket, de pontosan azért akartak az áldozatok és az áldozatokat képviselő civilek egy önálló törvényi tényállást, mert ennek önálló tartalma van. Ha ezt nem sikerül megfogni, akkor keveset léptünk előre.
Mindazonáltal azt gondolom, hogy ez a tervezet a módosítókkal és reményeim szerint az általunk benyújtott módosítók támogatásával mégis óriási lépést tesz előre ahhoz képest, ami előzőleg végül is volt, pontosabban nem volt.
(22.30)
Azt gondolom, 15-20 év után végre elindultunk egy folyamatba. Ha ezen a ponton most nem sikerül tökéleteset alkotni, azt gondolom, akkor is sokat léptünk előre, és ebben tényleg szeretném megköszönni mindazoknak a segítségét, akik részt is vesznek a vitában, és együtt gondolkodtak velünk azon, hogy azokat a javaslatokat, amelyeket ezek szerint a tárgyalóasztalnál valami oknál fogva nem tudtak a civilektől elfogadni, talán tőlünk - nekünk ugye, az a dolgunk, hogy felhangosítsuk a civilek hangját - elfogadják, és találunk megoldást.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem