FARKAS GERGELY

Teljes szövegű keresés

FARKAS GERGELY
FARKAS GERGELY (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Tavaly december 1-jén hazánkban is megalakult a Nemzeti Ifjúsági Tanács. Érdekes információ, és sajnos jól mutatja lemaradásunkat az ifjúságpolitika terén, hogy az európai uniós országok közül utolsóként történt ez meg Magyarországon. Az viszont vitathatatlan, hogy egy nagyon fontos lépés volt ez a hazai ifjúság szempontjából, hisz régi hiányosság, hogy ennek a közel kétmilliós társadalmi rétegnek nincs megfelelő súlyú legitim érdekképviselete, egy olyan ernyőszervezete, amely tárgyalópartner lehetne a mindenkori kormányzattal, amely eléri, hogy a 14-30 év közötti korosztály problémái nagyobb súllyal jelenjenek meg a döntéshozatalban. Az első lépést tehát sikerült megtenni, de több feltétel szükséges még ahhoz, hogy a szervezet be tudja tölteni a hivatását, és valóban a céljainak megfelelően tudjon működni.
Az egyik legfontosabb, magától értetődő feltétel a szervezet anyagi biztonságának megteremtése, érdemi munkát ugyanis csak akkor tudnak végezni, ha megfelelő infrastruktúra és emberi erőforrás áll rendelkezésükre. Az hosszú távon nem megoldás, ami jelenleg is működik, hogy a kormány nyújt a szervezetnek támogatást, mert ezzel magához köti, vazallusává teszi, így pedig nehezen képzelhető el hatékony érdekképviselet, hisz ahhoz sokszor épp a kormánnyal kellene konfrontálódnia a NIT-nek. Nem vitatom, hogy kezdetben ez a segítség szükséges, de ha a kormány valóban segíteni szeretne ennek a szervezetnek a munkájában, akkor hosszú távra kellene megteremtenie a stabil, kiszámítható működéshez szükséges anyagi forrását a szervezetnek. Más országokban is törvény garantálja a NIT pénzügyi biztonságát, hazánkban is valóban független működést csak egy ilyen szabályozás teremthet, amikor nem kell a szervezetnek attól félnie, hogy ha az ifjúság érdekében nemet mond egy kormányzati javaslatra, akkor esetleg megvonják tőlük a működéshez szükséges pénzt.
Tisztelt Államtitkár Úr! Mindezek alapján kérdezem, hogy milyen tervei vannak a kormánynak a NIT finanszírozásának biztosítására, amely hosszú távon biztosíthatja a mindenkori kormánytól független működést. Várom érdemi válaszát. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem