DR. HOPPÁL PÉTER

Teljes szövegű keresés

DR. HOPPÁL PÉTER
DR. HOPPÁL PÉTER (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Államtitkár Úr! A VEKE által 2009-ben közzétett adat szerint a beruházások miatt a vasút mindössze 11 dolgozóját küldték el annak idején. Ez pontosan arra az időszakra esik, amikor 29 szárnyvonalat bezártak, tehát érdemi megtakarítás ugye nem zajlott a szocialista kormányzás időszakában.
Ugyanez mondható el Szép Béla korábbi szocialista országgyűlési képviselő korábbi felszólalásából, miszerint: az üzemeltetéssel járó költségek - itt a lopáskárokra gondolt, illetve az őrzés költségeire - nem is közelítik meg azt a költséget, amit egyébként megtakaríthatnak ezekből a vonalbezárásokból.
Úgyhogy összességében elmondható - ahogy államtitkár úr is fogalmazott -, hogy nagyon helyes az az irány, hogy ez a kormány az elmúlt három évben a vasúti alaptarifákat egyáltalán nem emelte, és a mostani költségátrendezés is 15 vonal esetében költségcsökkenést eredményez. Azt gondoljuk, hogy ez szolgálja az emberek javát. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem