MAGYAR ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

MAGYAR ZOLTÁN
MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr! Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Hétről hétre az államtitkár úrral összecsapunk az állami földbérletekkel kapcsolatban. Most nem egy konkrét ügyet hoztam ide, hanem egyfajta módszert, amellyel önök az állami földeket a sajátjaiknál hagyják.
Az állami földek pályáztatás nélküli, megbízási szerződéssel történő bérbeadása egy tipikus mutyi formája, amellyel önök nagyon szívesen élnek. Mindez természetesen a helyi közösségek kárára történik. Ennek egyik módszereként meghirdetik ugyan az NFA által lejártnak tekintett szerződéseket, és új bérleti pályázatot írnak ki, ám azt a kritériumoknak mindenben megfelelő, nehezen elutasítható, igen jó helyi pályázatok miatt utólag érvényesítik, és a nyilvánosság teljes kizárásával megbízási szerződéssel az előre kiszemelt kormánypárti cimboráknak adják bérbe. A másik módszer szerint a lejárt bérleti szerződésű területekre az NFA nem is hirdet földbérleti pályázatot, a meghirdetett területek mellett az ily módon meg sem hirdetett 31 ezer hektár legalább ugyanolyan kételyeket vet fel, mint a gyanúsan kiosztott területek.
Tisztelt Államtitkár Úr! Mi lesz ezzel a 31 ezer hektárral, ez a mai kérdésem lényege. Miért csak abban az esetben osztják újra az állami földeket, ahol ez önöknek érdekükben áll? Lepsényben, hogy egy példát is azért idehozzak, a gazdák megdöbbenve értesültek arról, hogy a lejárt állami földbérlet ellenére a tőkés társaságnál maradt a föld, pedig a helyiek földbérleti igénye több mint két éve ismert, nemcsak az NFA előtt, hanem ön előtt is.
(14.20)
Továbbá az NFA-törvény betűje és szelleme szerint nem is köthetett volna immár harmadszor ugyanazzal a korábbi bérlővel megbízási szerződést. Két évnek elégnek kellett volna lennie arra, hogy a területet nyilvános pályáztatásra előkészítsék, de ha ez valamilyen oknál fogva mégsem lett volna elég, akkor a vidékstratégiához kellett volna nyúlniuk, és annak megfelelően a helyben élő családi gazdálkodóknak kellett volna ezeket a területeket bérbe adni.
Ángyán József volt államtitkáruk jelentéséből tennék fel néhány kérdést. Államtitkár úr szerint leválhat-e ilyen mértékben a jog és annak értelmezése erkölcsi talapzatáról? Az NFA-törvény betűje és szelleme ellenére hogyan lehet három egymást követő évben is termőföld hasznosítására irányuló megbízási szerződést kötni ugyanazzal az érdekeltséggel? Mivel magyarázható, hogy több mint két év is kevésnek bizonyult arra, hogy a fent nevezett, lejárt bérleti szerződésű földrészletek nyilvános földbérleti pályáztatása megtörténjen? Hogyan, milyen szempontok szerint választja ki az NFA az igénybejelentők közül azt, akivel végül megbízási szerződést köthet hasznosításra?
Egyáltalán, államtitkár úr, arra adjon választ, hogy mi tartozik a nyilvánosságra, ha nem az, hogy a közjó szempontjai szerint hasznosítsuk nemzeti vagyonunkat. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem