PÁLFFY ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

PÁLFFY ISTVÁN
PÁLFFY ISTVÁN (KDNP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A mai napon a napirend előtti felszólalások keretében már hallottuk Lukács Tamás képviselőtársunkat megemlékezni pünkösd alkalmából a csíksomlyói búcsúról, amely valóban egy nagy lelki töltet a világ magyarságának, keresztény embereknek.
De a lelki tölteten túl a politikai cselekvés, a politikai aktivitás is fontos, ezért engedjék meg, hogy egy ilyen ügyben Jakabffy Elemérre, valamikori országgyűlési képviselőre emlékezzünk két aktualitásból is kifolyólag. Egyrészt ötven éve hunyt el, május 19-én volt ennek az évfordulója, és amilyen az élete volt, szintén májusban, 17-én, 1881-ben született 132 évvel ezelőtt. Ez egyfajta ilyen kettős évforduló. Ez az életút 82 éve lényegében egy olyan nehéz korszakot ölelt át és engedte őt látni azt, ami Trianonhoz vezetett, ami aztán Romániában az elszakadás után számára közvetlen élmény volt, majd pedig a bécsi döntés után a különböző fordulatokat is átélte.
Tisztelt Képviselőtársaim! Jakabffy Elemér szó szerint és valósággal belepusztult abba a munkába, amit Magyarországon és aztán majd Erdélyben, Romániában a magyarokért, a magyarságért, a kisebbségekért folytatott. Internálták és egészsége megromlott, ez okozta halálát is.
(23.40)
De hogy érdemeiből lényegében kronologikus sorrendben néhányat kiemeljek, azokat a politikai cselekvéseket, amelyek határon túli, külhoni magyarság szempontjából fontos volt, abból 1914 a legfontosabb, amikor ő már itt az Országgyűlésben a magyar Munkapárt országgyűlési képviselőjeként is nyilvánvalóan érezte, érzékelte a bajt, a kisebbségi ügyek feszültségeit, és határozati javaslatot dolgozott ki a nemzetiségek jogegyenlőségére, művelődési, gazdasági haladására, egyenlőségére, kollektív jogokra is vonatkozóan. Egyébként államtudományi és jogtudományi doktor volt.
A parlamentben kiállt a demokratikus jogkiterjesztés mellett a választójog, a szavazati jog tekintetében, majd pedig 1918-ban részt vett Bécsben a Monarchia bukását jelentő utolsó híres parlamenti ülésen.
Politikai érzékére vonatkozóan pedig az árulkodó így a múltba visszatekintve, hogy az őszirózsás forradalom eseményeit, mondjuk így, tartózkodva szemlélte. Tehát érzékelte azt, hogy milyen következményekkel járhat az ország szempontjából az őszirózsás forradalom és Károlyi Mihály tevékenysége.
Ennek következtében is átkerült a határ túloldalára, hiszen lugosiként ott volt ügyvédi irodája, és 1920-tól Romániában politizált.
Felmerült a kérdés, hogy mit lehet tennie. Megindította a Magyar Kisebbség című lugosi nemzetiségpolitikai szemlét; összeállította Erdély statisztikáját. Ebben egyébként számos adatközlést helyesbített, a román hatóságok ezért bírósági eljárást is indítottak ellene. Hogy nyilvánvalóan igaza volt, vagy olyan adatokat tárt fel, amelyek a román hamisítást korrigálták, ebből is nyilvánvaló.
Megválasztották az Országos Magyar Párt ottani képviselőjének, alelnökének. Több cikluson keresztül volt országgyűlési képviselő Romániában, és a nemzetközi porondon is kiállt a magyar kisebbségekért.
Lényegében politikusként a romániai magyarság jogaiért és a helyzetük javításáért harcolt, és a húszas-harmincas évek között diplomáciai úton is több ízben próbált tenni, tett is, képviselte az erdélyi magyarságot a Népszövetségben, Genfben, kisebbségügyi kongresszusokon, azért, hogy az erdélyi magyarság, a külhoni magyarság megmaradjon. Jakabffy Elemér ehhez tett hozzá, ezért érdemes volt rá emlékezni.
Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Dr. Cséfalvay Zoltán és dr. Staudt Gábor tapsol.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem