DR. FÓNAGY JÁNOS

Teljes szövegű keresés

DR. FÓNAGY JÁNOS
DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Mielőtt köszönetet mondanék, hogy napirend előtti hozzászólásával lehetőséget ad számomra, hogy figyelmeztessem a pályázókat, hogy ma jár le a postára adás ideje a kedvezményes pályázatnak, engedjék meg, hogy emlékeztessem önöket a dohánytermék-kiskereskedelemmel kapcsolatos jogszabályok és eljárásunk eredeti céljaira.
Az eredeti cél, amit itt sokszor elmondtunk, és amellyel az önök többségének támogatása találkozott, az volt, hogy a fiatalokat, ezen belül a gyermekkorúakat a lehető legjobban elzárjuk a dohánytermékekhez való hozzájutástól. (Gúr Nándor: Kézből fogjátok etetni!) Ezzel egy olyan népegészségügyi lépést tettünk, amelyről sok éve, évtizede beszélgetünk egyebek között itt a Ház falai között, de amelyre konkrétan nem került sor. Most megtettük.
A másik - és ezt sem titkoltuk - célunk az volt, és jelenleg is az, hogy ezt az egyébként valóban jelentős kereskedelmi területet, amelyen jelenleg néhány tucat nagykereskedelmi lánc, jobb esetben néhány száz üzlet osztozkodik, túlnyomórészt kapcsolt tevékenységként, lehetőség szerint munkamegélhetésre közel 7 ezer család számára felajánljuk. Ennek során a koncessziós pályázat első körében mintegy 5400 család pályázatát bíráltuk el sikeresen, és a második, a megmaradó mintegy 1400 pályázatra újabb lehetőséget nyitottunk meg.
Valóban, az eljárás során magunk is találkoztunk azzal a polémiával, hogy az újrapályáztatott koncessziók sorában vannak olyan családok, amelyek évtizedek óta ebből élnek, amelyek családi egzisztenciájukat erre alapozták. Ezt felismerve - ahogy képviselőtársam is napirend előtti hozzászólásában mondta - megnyitottunk május 13-ai dátummal, 14-ei közzététellel egy olyan jelentkezési felhívást, amelyben felhívtuk azokat, akik a dohánytermék-kiskereskedelem átengedésére vonatkozó nyilvános koncessziós eljáráson pályázatot nyújtottak be, de jogosultságot nem nyertek, és megfelelnek a jelentkezési felhívásban foglalt követelményeknek, azok a mai napig ajánlott küldeményként írásban jelentkezzenek a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt.-nél.
Amit képviselőtársam említett mint feltételt, az valóban az, hogy pályázaton határidőben pályázatot nyújtottak be, pályázaton koncessziós jogosultságot nem nyertek, és a jelen felhívás közzétételekor a felhívásban felsorolt kritériumoknak eleget tesz - ennek a lényege az, hogy vagy egyéni vállalkozóként voltak ilyen kereskedelmi tevékenység jogosultjai, vagy erre alapult gazdasági társaság minősített többségű tulajdonosai voltak -, és, itt is vissza szeretném igazolni képviselőtársam által mondottakat, más egyéb jövedelemmel nem rendelkeznek. Tehát akik ezeknek a feltételeknek megfelelnek, azoknak ismételten felhívom a figyelmét, hogy még a mai napon adják be ajánlott küldeményként a jelentkezésüket a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt.-nek.
Meggyőződésem, hogy ezzel a jelentkezési lehetőséggel és az eredeti koncessziós kiírással azokat az alapvető társadalmi célokat, mint a közegészségügy és a családok megélhetése, teljesítettük és teljesíteni fogjuk.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem