ROGÁN ANTAL

Teljes szövegű keresés

ROGÁN ANTAL
ROGÁN ANTAL (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előbb Varga Mihály miniszter úr hozzászólása kapcsán elkezdtem kifejteni, hogy több olyan nemzetközi mérvadó gazdasági folyóirat és nemzetközi elemző intézet is van, amely kifejezetten pozitívan szólt a magyar gazdasági növekedési adatról.
Érdemes beszélnünk arról, hogy miért történt mindez. Azért történt, mert a magyar gazdaság első negyedéves növekedési nagyságrendje és üteme alapvetően eltér az európai környezettől, sokkal jobb annál. Az Európai Unió országaiban ugyanis rosszabbak lettek a növekedési adatok, mint amit a nemzetközi elemző intézetek, vagy éppen a nemzetközi gazdasági szakújságírók vártak. Magyarországon pedig lényegesen jobbak lettek a növekedési adatok, mint amit egyébként ugyanezek az újságírók és ugyanezek az elemzők gondoltak.
Összefoglaló módon tehát mondhatnánk, hogy Magyarország e téren most jobban teljesít, mint az Európai Unió más országai. (Közbeszólás az MSZP soraiból.) Hozzá kell tennünk azt is, tisztelt képviselőtársaim, hogy érdemes azt is összevetni, hogy ha megnézzük az előző kormányok gazdasági teljesítményét, akkor természetesen az elmúlt három évben a legnehezebb körülmények között, a legnehezebb időszakban is jobban teljesített a magyar gazdaság és Magyarország, mint a Bajnai-kormány idején 2009-ben, hiszen akkor volt a legalacsonyabb, történelmi értelemben is a legnagyobb mértékű gazdasági visszaesés Magyarországon a 2000 utáni esztendőkben.
Tisztelt Képviselőtársaim! Éppen ezért természetesen nagyon fontos dolog az, hogy erre a gazdasági növekedési adatra hogyan nézünk rá. Mi azt gondoljuk róla - mert azt gondoljuk, hogy ez a kötelessége egy képviselőnek, függetlenül attól, hogy kormánypárti vagy éppen ellenzéki -, hogy ez nem egy kormány teljesítménye, ez az ország teljesítménye. Ez Magyarországról mutat jó képet, Magyarország számára jelent tőkevonzó képességet, a magyar emberek teljesítményét dicséri.
Éppen ezért, azt gondolom, a leghatározottabban vissza kell utasítanunk minden olyan hangot, amely magyar emberek, magyar gazdasági szereplők teljesítményét becsüli alá. Az egyik legnagyobb probléma pont az volt a Szocialista Párt e téren kiadott közleményeivel és megnyilatkozásaival, hogy az nem a magyar kormányról, hanem Magyarországról, a magyar gazdaságról, a magyar emberek teljesítményéről mutatott lebecsülő képet. (Gúr Nándor közbeszól.)
Tisztelt Képviselőtársaim! Sajnálatos módon ez a hang azonban nem egyedüli, hanem csatlakozik az európai szocialisták kórusához. Ha megnézzük, akkor az európai szocialista pártok különféle képviselői az elmúlt hetekben-hónapokban kifejezetten Magyarország-ellenes hangot ütöttek meg. (Szanyi Tibor: Kormányellenes!)
(13.50)
Megnyilvánult ez a Tavares-jelentésben, abban a jelentésben, amely azt állítja Magyarországról, hogy Magyarországon nincs demokrácia. Holott, csak saját magam példájából is kiindulva, legutóbb berlini látogatásom során is, még az ellenzéki képviselők is elismerték számomra, hogy egyébként Magyarországon az ő véleményük szerint is demokrácia van. (Nyakó István: Szívesen cserélnék velük.)
Tisztelt Képviselőtársaim! Ugyancsak ebbe a körbe tudom sorolni az Európai Szocialista Párt egy meghatározó politikusának, az Európai Parlament elnökének, Martin Schulznak a nemrég tett kijelentését, amelyben gyakorlatilag Magyarországot egészében nevezte antiszemitának. Azt gondolom, tisztelt képviselőtársaim, hogy egy ilyen megfogalmazás tűrhetetlen, elfogadhatatlan. Azt is mondhatnánk, hogy azért ez már egy kicsit túlzás, tisztelt képviselőtársaim. És ilyenkor joggal teszi fel az ember a kérdést, hogy mit tesznek ilyenkor a magyar szocialisták. Elvárhatjuk-e, mert azt gondolom, a magyar választók joggal kérhetik a Magyar Szocialista Párttól, hogy álljanak ki az európai szocialisták köreiben is Magyarország mellett, védjék meg Magyarországot az igaztalan támadásokkal szemben. Tegyék mindenki számára nyilvánvalóvá, hogy a magyar gazdaság most jó teljesítményt nyújtott, segítsenek abban, hogy Magyarország kikerüljön az ő kormányzásuk idején és az ő kormányzásuk bűnei miatt indított túlzottdeficit-eljárás alól, mert azt gondolom, ez a minimális erkölcsi kötelességük.
Azt kérem a Fidesz-frakció képviselői nevében, és egyébként, azt gondolom, az ország választói nevében is a magyar szocialistáktól, hogy álljanak ki az európai szocialistákkal szemben is, és védjék meg Magyarországot.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban. - Közbeszólás ugyanott: Úgy van!)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem