VOLNER JÁNOS

Teljes szövegű keresés

VOLNER JÁNOS
VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Összehasonlítani tudni kell, ez kétségtelen, a kormány az egyébként katasztrofálisan nagy, 2,4 százalékos gazdasági visszaesést produkáló tavalyi utolsó negyedévhez mérte az idei első negyedév teljesítményét. Ha azonban nem ilyen módon hasonlítanánk a gazdasági teljesítmény változását, mint ahogy a miniszter úr tette, hanem az előző év hasonló negyedévéhez hasonlítanánk, akkor továbbra is arról beszélhetünk, hogy sajnos Magyarország - bár ne így lenne! - továbbra is recesszióban van, tovább folytatódik a gazdasági visszaesésünk.
Képviselőtársaim, emlékeztetnék arra az adósságmutatóra, amellyel a kormány olyan gyakran példálózik itt az Országgyűlésben. Hogy is állunk? 2010 első negyedévének végén a magyar államadósság 82 százalékon állt, 2013 első negyedévének végén, az önök kormányzása alatt 82,2 százalékra nőtt az államadósság GDP-arányos mértéke, és hozzáteszem ehhez azt, hogy időközben eltűnt a GDP 10 százalékát kitevő magán-nyugdíjpénztári vagyon, jelentős megszorítások érték a lakosságot - láthatóan teljesen értelmetlenül. Mi erre mondjuk azt, hogy ennek a gazdaságpolitikai pályának, amit a kormány folytat, látható módon - ahogy Matolcsy György is megfogalmazta - nem láthatóak az eredményei. A siker olyan, mint egy jéghegy, ahogy a miniszter úr mondta - nem működik ez a gazdaságpolitika.
Itt alapvetően önöknek nem arra kellene fókuszálni, hogy hogyan kedvezményezzék a saját választói célcsoportjukat, hanem arra, hogy a reálgazdaságot megerősítsék, beinduljon a termelés, beinduljon a munkahelyteremtés. Ezzel szemben azt látjuk, hogy a munkahelyteremtés úgy indul be, hogy egy rakás közmunkást vesznek fel, a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál pedig egyenesen csökken a foglalkoztatottság. Azt gondolom, ez egyértelmű kurdarc, sajnos.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem