SZABÓ TIMEA

Teljes szövegű keresés

SZABÓ TIMEA
SZABÓ TIMEA (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! - vagy aki éppen válaszolni fog erre. Tavaly szeptemberben egy kritikán aluli parlamenti vitát tartottunk, ahol Halász Pálma kezdeményezésére az Országgyűlés egy késő esti időpontban tárgyalta a családon belüli erőszak önálló büntető tényállássá tételét. Ezt követően Balog miniszter úr magához hívta Halász Pálmát, engem is és még néhány országgyűlési képviselőt, ahol megbeszéltük, hogy az, amit ott, akkor Varga István - aki azóta bocsánatot kért - és még más fideszes és KDNP-s képviselők mondtak, miszerint, nagyon leegyszerűsítve, ha a nők szülnének négy-öt gyereket, akkor nem lenne családon belüli erőszak, az a kormány számára is elfogadhatatlan.
Ezután miniszter úr összehívott egy szakértőkből és Halász Pálma vezette civilekből álló kodifikációs munkacsoportot azzal a céllal, hogy megalkossák a hozzátartozók közötti erőszak önálló tényállását. Ezt üdvözöltük, sőt még azt is, hogy külön kérésemre Balog miniszter úr megígérte azt is, hogy ezt a tényállást még január előtt benyújtják.
Ehhez képest 8 hónap után, 4 hónap késéssel, és persze akkor, amikor önöknek ismét kínossá vált az ügy egy saját képviselőjük miatt, a kormány benyújtott egy olyan javaslatot, ami a törvénnyel és a saját ígéreteikkel szemben még társadalmi vitán sem volt, a civilek javaslatát pedig még a leghalványabban sem tükrözte. A tervezetbe nem került bele a definíció, mindössze már meglévő tényállások - testi sértés, becsületsértés, személyi szabadság megsértése - büntetési tételeit szigorította; kimaradt a lelki bántalmazás, kimaradt a gazdasági kizsákmányolás.
Képzelje el, államtitkár úr, ha a hozzátartozó egy este vagy minden este a földhöz vágja a vacsorát a felesége előtt ordítva, vagy éppen szétszaggatja a ruháit, mindezt mondjuk, a gyereke szeme láttára, vagy képzelje el azt, amikor a gondnokság alatt álló, fogyatékkal élő, védekezésre képtelen embertől minden hónapban elveszik a fizetését - rajtuk hogyan segít ez a benyújtott törvényjavaslat?
A kormány javaslata átverés, államtitkár úr, az önök alibije, hogy letudjanak egy késedelmes feladatot, és hogy megmutassák, hogy van Balogh Józsefre válaszuk. Csak az a helyzet, hogy nincsen Balogh Józsefre és erre a kérdésre válaszuk, a leglényegibb dolgot ugyanis nem érinti ez a javaslat. Továbbra sem lehet bizonyítani azt, hogyha az otthonon, a családon belül erőszak történik, továbbra sem fog eljárni a jó esetben elmenő, kiérkező rendőr, továbbra sem kap segítséget az a sok százezer nő és gyermek, akit ez a borzalmas probléma érint.
Államtitkár úr, eddig sem az volt a baj, hogy egy elkövető túl keveset ült a börtönben családon belüli erőszak miatt, hanem az, hogy be se ment a börtönbe, és ez a mostani javaslat sem fog ezen változtatni. Minden héten egy nő és minden hónapban egy gyermek hal meg a családon belüli erőszak következményeként. Miért hagyta őket cserben Balog Zoltán miniszter? Miért hagyta őket cserben a kormány? Hogy tud így a sok százezer nő, gyermek, idős, fogyatékkal élő szemébe nézni? Balog miniszter úr helyett várom megtisztelő válaszát.
Köszönöm. (Szórványos taps a függetlenek körében.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem