SZABÓ TIMEA

Teljes szövegű keresés

SZABÓ TIMEA
SZABÓ TIMEA (független): Köszönöm a szót. Államtitkár Úr! Ne haragudjon, hogy ezt mondom, de ez még annál is semmitmondóbb volt, mint amire számítottam.
Nem fogadom el a választ. Ez nem nyújt megoldást, ez nem nyújt védelmet a sok százezer nő és gyermek számára.
(15.10)
Szeretném megkérdezni, hogy miért nincs itt most Balog Zoltán miniszter úr, miért nem vett részt a vitán, ha ő annyira szívén viseli ezt az ügyet. Miért nem volt társadalmi egyeztetésen ez a most benyújtott javaslat? Miért kerül ki minden, civilek által megfogalmazott javaslat ebből a benyújtott tervezetből? Államtitkár Úr! Ha ön szerint olyan jó ez a javaslat, akkor ma fél ötkor a Batthyány téren harminc civil szervezetből és magánszemélyből álló tüntetés miért kerül megrendezésre a családon belüli erőszak tervezete ellen? (Folyamatos közbeszólások. - Dr. Rétvári Bence: Egy perc!)
Szeretném felolvasni az ő követeléseiket. A formális meghallgatás helyett érdemi civil egyeztetés, azaz a törvénynek a civil szakmai javaslatok alapján történő megszövegezését követelik. (Az elnök a csengője megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) A kormány haladéktalanul írja alá és tartsa be az áldozatok védelmét garantáló isztambuli egyezményt. (Az elnök ismét csenget. - Folyamatos zaj.) És az utolsó, a kormány minden ponton, de különösen a nők elleni erőszak…

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem