TÓTH CSABA

Teljes szövegű keresés

TÓTH CSABA
TÓTH CSABA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! “Megengedhetetlen, hogy elveszítsék a megélhetésüket azok, akik eddig főállásban trafikot működtettek, de nem nyertek a dohányboltpályázaton” - mondta Orbán Viktor miniszterelnök úr közel két héttel a trafikbotrány kirobbanása után. Rögtön intézkedett. “Utasítottam is az államtitkár urat, hogy ezeknek az embereknek a nevét gyűjtse össze, és az ő számukra a megélhetést majd biztosítani kell, ennek a jogi lehetőségét meg is fogjuk találni. Azokról beszélek tehát, akik pályáztak, korábban is vittek trafikot, főállásban tették ezt, és most nem nyertek.”
A hangzatos ígéretet újabb tíz nap elteltével a tett követte, és kiderült, hogy mindezt hogyan képzelik el. A Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. 2013. május 14-én tette fel honlapjára a vesztes trafikosoknak szóló felhívást. A feltételek ugyanakkor olyan szigorúak, hogy trafikos legyen a talpán, aki ennek megfelel. Csak olyan magánszemélyek adhatnak be jelentkezést, akik korábban pályáztak, de egyetlen koncessziót sem nyertek, jelenleg legfeljebb egy trafikot üzemeltetnek egyéni vállalkozóként vagy olyan gazdasági társaságban, ahol a pályázó vagy hozzátartozói 75 százalékos szavazati joggal rendelkeznek, és a cég fő tevékenysége a dohányáru-kiskereskedelem. A feltételek között szerepel még az is, hogy nem származhat máshonnan jövedelme. Az üzlet csak akkor trafik, ha ott kizárólag kiskereskedelmi tevékenység folyik, az éves árbevétel nem haladja meg a százmillió forintot, és az árbevételének 80 százaléka dohánytermék-értékesítésből származik. Fontos, hogy a trafik még 1993. január 1-je előtt kezdett üzemelni, és azóta változatlan helyen, változatlan tulajdonosi viszonyokkal működik, és nem tartozik semmilyen hálózathoz. A jelentkezéshez mellékelni kell az elmúlt öt üzleti év teljes beszámolóját, illetve az elmúlt öt év napi bevételösszesítőjét is.
A jelentkezési határidő 2013. május 21., azaz a mai nap. A jelentkezési felhívás és a beadási határidő között egy hét volt, amibe beleesett egy háromnapos ünnep is, és ha figyelembe vesszük, hogy egy húsz évre szóló koncesszióról van szó, akkor ez az ügy súlyát tekintve teljesen komolytalan. Persze, lehetett volna tovább szigorítani a jelentkezés feltételeit, ha az volt a cél, hogy lehetőleg senki ne feleljen meg.
Ezekre tekintettel kérdezem a tisztelt államtitkár urat: hol akarnak koncessziókat adni a jelentkezőknek, hogyan és milyen szempontok alapján osztják ki a koncessziókat? Ha az eredeti pályázatnál nem volt fontos a saját üzlethelyiség, akkor most miért fontos, hogy húsz éve ugyanott legyen? Ha az eredeti pályázatnál nem volt fontos a szakmai tapasztalat, akkor most miért fontos, hogy legalább húszéves legyen? Ha az eredeti pályázatnál nem volt fontos, hogy van-e máshonnan jövedelme, akkor most miért fontos?
Várom válaszát. Köszönöm, elnök úr. (Taps az MSZP padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem